Megdöbbentő esemény történt Érden, a Budai út egyik társasházánál. Egy fiatal nő kiugrott a harmadik emelet egyik lakásából. A helyiek szerint a fiatal nő féltékenység miatt döntött úgy, hogy véget vet az életének. A Többen is végignézték a zuhanást, volt, aki sokkot kapott.

Kiugrott a harmadikról

Felkavaró esemény történt Érden, a Budai út egyik társasházánál. Egy fiatal nő kiugrott a harmadik emelet egyik lakásából. A hölgy szerencsére túlélte a zuhanást. A helyiek közül többen végignézték a zuhanást, volt, aki sokkot kapott a látványtól. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hatalmas puffanást hallottak

„Ennél a társasháznál több üzlet is van, én is az egyikből jöttem ki éppen, amikor megláttam, hogy kiesett az emeletről egy nő. Ezután pedig egy hatalmas puffanást lehetett hallani. Többen is voltunk ott a környéken, szerintem sokan telefonáltak a mentőknek” – mondta egy szemtanú a Borsnak.

 

Összevesztek valamin

A helyiek szerint a fiatal nő és a párja összeveszett egymással, majd a hölgy hirtelen az erkélyhez lépett és levetette magát.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Volt egy kis italozás is”

„A helyiek azt mesélték, hogy azért volt egy kis italozás is, ami lehet, hogy rátett még egy lapáttal erre a szörnyű elhatározásra. Végül túlélte, mert amikor kiértek a mentők, még ott ápolták. Illetve a párjával is beszélt pár mondatot. Elvileg féltékenység miatt tette ezt magával a nő” – tette hozzá egy helyi akó.

Elgázolta a vonat

A BudaPestkörnyéke.hu az elsők között adott hírt arról, hogy személyvonat gázolt el egy férfit a Velencei-tónál. Pénteken reggel Agárdon, a Vasút utca és a Strand utca kereszteződésében lévő kiépített vasúti átjáróban egy kerekesszékkel közlekedő férfi haladt át, amikor a Celldömölk irányából Budapest felé tartó személyvonat elgázolta. 

 A helyszínen életét vesztette

Az ütközés következtében a 45 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Gárdonyi Rendőrkapitányság vizsgálja – adta hírül a police.hu.

Elhagyta a felesége

Tibor hosszú évek óta kerekesszékben töltötte mindennapjait. Miután a felesége úgy döntött, nem kíván tovább élni a súlyosan mozgássérült emberrel, kiadta Tibor útját. A férfi akkor visszaköltözött a köztiszteletben álló szüleihez. Az édesanyja egy óvodában dolgozott, az apja pedig a Fővárosi Tűzoltóságnál.

Hozzátartozott az agárdi városképhez

Tibor az agárdiak szerint már szinte hozzátartozott a városképhez. Rendszeresen lehetett látni, amint a mopedben, a Velencei-tó partján pihen és jól érzi magát a természetben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció