Az egész község gyászolja azt a 24 éves nőt, aki szombat hajnalban szenvedett halálos balesetet a Kiskunmajsa és Kömpöc közötti összekötő úton. A szanki Vanda egy 3 éves kislányt hagyott árván, Blanka most lett kiscsoportos az óvodában.
Halálos hajnal
Ahogy arról a Kékvillogó.hu beszámolt, halálos balesettel indult a szombat hajnal Bács-Kiskun vármegyében, Kömpöc közelében. A tragédiában egy 24 éves nő vesztette életét. A rendőrség arról tájékoztatott, hogy egy személygépkocsi letért az útról és egy villanyoszlopnak ütközött az 5411-es számú út 8-as kilométerénél. A járművezető, egy 24 éves nő kirepült a kocsiból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Próbálták újraéleszteni
Egy rendőr kezdte újraéleszteni a nőt, amit aztán a mentők folytattak, de nem tudták megmenteni az életét. Az autó szinte a felismerhetetlenségig összetört.
Letért az útról
Az autó váratlanul tért át a szembe sávba, ott megcsúszhatott, letért az útról, és így csapódott az oszlopnak. Ettől a kocsi többször megpördült a levegőben, végül a kerekein állt meg. A faoszlop az erős becsapódástól kettétört.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Menthetetlen volt
A fiatal nő súlyos koponya-, has- és medencesérüléseket szenvedett, hiába küzdöttek érte, az életét már nem tudták megmenteni.
Elaludhatott a volán mögött
Egy ismerős elmondása szerint Vanda éppen hazafelé tartott Szankra, amikor elaludt a volán mögött. Ez okozhatta a tragédiát. A fiatal nőt az egész falu gyászolja, azt mondják: csodálatos ember és édesanya volt.
Most lett kiscsoportos a lánya
„Sajnálom, ami történt vele. Vanda egy nagyon dolgos, nagyon jószívű, kedves, mosolygós, mindig jókedvű anyuka volt, aki mindent megtett a kislányáért. A hároméves Blankának még szüksége lett volna az édesanyjára… Most lett kiscsoportos. Felfoghatatlan tragédia” – mondta a Borsnak a fiatalasszony egyik ismerőse.
Búcsúzik a testvér is
Vanda lánytestvére a Facebook-on búcsúszott szeretett családtagjától. „Nem is tudom mit mondhatnék. Könnyeimet hullajtva írom a sorokat. Egyszerűen soha nem gondoltam volna, hogy bármikor is te leszel az az ember, akit most minden ismerős-család-barát sirat. Csodálatos anyuka, feleség, testvér voltál és az is maradsz örökre. Soha nem felejtünk téged!”– olvasható a megható búcsú poszt.
A tragédia helyszíne
A biztonsági öv életet ment
A rendőrség az eset kapcsán újra felhívta arra a figyelmet, hogy aki autót vezet, vagy abban ül, kapcsolja be a biztonsági övét minden esetben. Életet menthet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotók: Facebook/Kiskunmajsa Város és Térsége