A Somogy Vármegyei Főügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki megölte újszülött csecsemőjét.

Megfulladt

A vád szerint a harmincas éveiben járó nő a családja elől is eltitkolt terhességet követően 2022 februárjában egy érett fiúnak adott életet. Az elkövető a gyermeket a hajnali órákban egy folyadékkal teli vödörben hagyta, a szülésről pedig az ekkor még alvó élettársának sem számolt be, tőle nem kért segítséget. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Már nem lehetett megmenteni

Miután az élettársa felébredt, a történteket észlelve azonnal értesítette a mentőket, azonban az újszülött csecsemő fulladás következtében a helyszínen meghalt. A Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a főügyészség a nővel szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, írja az ügyészség.

 

Rengeteg a hasonló eset

Amint azt a Kékvillogó is megírta halott csecsemőt találtak, a szintén Somogy megyei Bábonymegyeren. A rendőrök az esettel kapcsolatban egy 26 éves nőt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra állítottak elő, az eset még 2022 októberében történt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Többgenerációs házban élnek

A család egyébként nem élt rossz körülmények között, egy többgenerációs családi házban laktak a faluban, és a környéken élők nem tudtak róla, hogy veszekedtek volna.

Négy gyermeket neveltek

A pár négy gyermeket nevelt, három az anya első kapcsolatából született, és volt egy közös gyermekük a jelenlegi élettársával – írta akkor a sonline.hu.

Tagadta terhességét

A környezete nem tudott arról, hogy a 26 éves nő újra terhes, ő pedig tagadta, hogy gyermeket várna. A szülés körülményeiről jelenleg nem sokat tudni, a halott csecsemőt egy faházban találták meg.

Névtelen bejelentés érkezett

A rendőrség fedezte fel a kisfiú holttestét, miután erről névtelen telefonos bejelentést kaptak. Az anya tagadta a bűncselekmény elkövetését, a nyomozóknak pedig nem tett vallomást. A csecsemő halálát nem ellátatlanság, hanem bántalmazás okozta a gyermek halálát.

Csecsemőgyilkosság Kiskunfélegyházán

Csecsemőgyilkosság történt Kiskunfélegyházán is, tavaly júliusban. Egy erősen vérző édesanyához riasztották a mentőket, akik megállapították, hogy a nő nemsokkal korábban egy gyereknek adott életet. 

A WC-ből került el a holttest

Ezután a csecsemőt is megtalálták,  a WC-ből került elő, gyilkosa ugyanis le akart húzni a testet a csatornába. Később kiderült, hogy a nő szívességből élt egy idős férfinál és az ő lakásában történt az eset. Az szívességi lakásadó már csak azt látta, hogy hajnalban csupa vér minden.

Jöttek a mentők

Benyitott a fürdőszobába és akkor szembesült azzal, hogy a nő szült. Az asszony a csecsemőt éppen a WC csészébe dugta. Ekkor hívta a mentőket a férfi, akik már csak a halott újszülött testét tudták kiemelni a szaniterből. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

Hétvégi házban szülte meg sokadik gyermekét egy nő, majd nem látta el az újszülöttet, a csecsemő meghalt

Kiemelt kép: ügyészség