Borzalmas dolog történt egy Somogy megyei településen. Játék közben forró vízbe zuhant egy kislány, a pici súlyos sérüléseket szenvedett, egy budapesti kórházba rohantak vele a mentők a szörnyű eset után.

Vádemelés

Az ügyben a Somogy Vármegyei Főügyészség most életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a figyelmetlensége miatt kislánya életveszélyes égési sérülést szenvedett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A konyhaasztal alá

A vádirat lényege szerint a férfi 2022 novemberében a kutyái etetéséhez forralt vizet egy vödörben, amit ezután a ház nappalijában, félig a konyhaasztal alá betolva a földre tett.

 

Beleesett

Az apa ezután az asztal melletti kanapén ült, mialatt az esti fürdéshez készülő két éves kislánya a testvérével a nappaliban játszott. Ennek során a kislány és testvére az asztal mellé kerültek, ahol a gyermek a játék hevében a forró vízzel és a kutyáknak szánt étellel csaknem teli fazékba esett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hívta a mentőket

Az apa rögtön felkapta a sértettet, akit a fürdőkádban kezdett hideg vízzel hűteni, mialatt az egyik rokona hívta a mentőket, akik a kislányt egy budapesti kórházba szállították.

Súlyos sérülések

A sértett a testfelszínének 35%-ára kiterjedő, másodfokú égési sérülést szenvedett, amely közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, de a férfi gyors reagálásnak és a szakszerű orvosi segítségnek köszönhetően a kislány felépült a sérüléseiből.

Fotó a helyszínről:

Bűntudat

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és megbánó férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

„Nem volt idő pánikra” – Megszólalt az anyuka, aki egy budapesti benzinkúton szülte meg a kislányát, így van most a kis Bella – videó

Kiemelt kép: Illusztráció