Éppen tolatott egy markoló, amikor annak vezetője nem észlelte, hogy éppen kollégája felé halad, aki egy oszlop szerelésén dolgozott. Azonnal életét veszítette
Itt történt a tragédia
Halálos munkabaleset történt péntek délután Budapesten, a Hűvösvölgyi út 20. szám előtt, a villamospálya felújítása közben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Végzetes tolatás
Éppen több férfi dolgozott egyszerre, amikor egyikük a vágányokon történő közlekedésre átalakított, Terex típusú markolóval tolatást végzett a Riadó utca irányába. A visszapillantó tükörbe nézve sajnos nem látta vagy esetleg nem is láthatta munkatársát, aki az egyik felsővezeték-tartó acéloszlopot szerelte.
Nem lehetett segíteni rajta
A soktonnás munkagép a férfit az oszlophoz szorította, majd csak néhány méter megtétele után állt meg – vélhetően amiatt, mert a többiek már kiabáltak neki. A szerencsétlenül járt férfinek esélye sem volt, azonnal szörnyethalt. A markoló vezetőjét és a többi dolgozót – érthető módon – teljesen lesújtotta a baleset, megrendülten álltak a járdán.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Sokáig helyszíneltek
A halottszemle még péntek este is zajlott, de a forgalomban nem okozott fennakadást, mivel a villamospálya az út jobb oldalán, a járda és az Ördögárok-patak között található. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A temetkezési cég furgonja
Rendőrök, mentők a külső sávban
Az érintett markológép
A markológép egy másik nézőpontból
A baleset helyszíne
(Fotó forrása: BudaPestkörnyeke.hu/GK.)