Gázolt a vonat Pestszentlőrinc állomás közelében péntek este, az MTI úgy tudja, hogy az elgázolt ember meghalt.

A Nyugatiból indult

A Mávinform a Facebook-oldalán azt írta, a Nyugati pályaudvarról induló, Monorra tartó szerelvény gázolt. A helyszínelés végéig – várhatóan késő éjszakáig – csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Pestszentlőrinc és Kőbánya-Kispest között. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Késések várhatók

A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest Cegléd-Szeged vonalakon 10-20 perces késésekre és vonatok kimaradására kell számítani – közölték.

Debrecenben nemrégiben több halálos vonatszerencsétlenség is történt

Itt a Kékvillogó oldalán is beszámoltunk róla, hogy Vonat ütközött össze személygépkocsival Debrecenben, a Balmazújvárosi úton lévő vasúti átjáróban augusztus 20-án. A balesetben a személyautó vezetője és utasa a helyszínen életét vesztette.

Egy másik baleset is történt

Közleményük szerint a vasúti átjárót a rendőrök lezárták, kerülni a Kishatár út és a Köntösgát sor felé lehet. Ugyancsak Debrecenben a Nyíregyházáról Kőbánya-Kispestre tartó sebesvonat elgázolt egy embert péntek délután – ez szintén augusztus 20-án történt.

Szabolcs megyében egy ötgyermekes asszonyt gázolt halálra a vonat

Szintén itt a Kékvillogó oldalán írtunk arról a tragédiáról, melynek során szabályosan kettévágta a vonat azt az ötgyermekes asszonyt a vonat Szabolcsban.

Megfenyegették a mozdonyvezetőt

Később kiderült, az áldozat egy nő volt, akit szabályosan kettévágott a vonat. Az asszony valószínűleg részegen pihent le és aludt el a síneken. A tragikus balesetet követően az áldozat családja is megjelent a helyszínen, akik megfenyegették a mozdonyvezetőt.

Gyógynövényeket szedett

Az áldozat férje azt mondta, hogy a felesége csak gyógynövényeket szedett a töltésnél, akinek a halálával öt gyerek maradt félárván.

Nem messze a házuktól történt a baleset

A halott asszony férje azt mondta a Tényeknek, hogy a felesége egy kanyarban szedegette ezeket a növényeket, nem messze a házuktól.

Nem tudott megállni

A férfi szerint a fák eltakarhatták az útvonalat, de a Tények úgy tudja, hogy a nő elaludhatott a síneken. A mozdonyvezető először csak a zsákokat vette észre, és hiába fékezett, már nem tudott megállni.

Tilos az átkelés azon a szakaszon

A MÁV szóvivője, Biber Anett azt nyilatkozta, hogy a gázolás nyílt vonalon történt, ami azt jelenti, hogy egy tiltott üzemi területről van szó, tehát a gyalogosok számára tilos az ottani tartózkodás, illetve az átjárás is.

A férj a MÁV-ot hibáztatja

A férj szerint azonban a vasúttársaság a hibás, nem a felesége hibázott, ami az életébe került. Úgy gondolja, abban hibáztak, hogy az érintett szakaszon nincsenek megnyesve a fák.

Gyógynövényekből élnek

A gyászoló férfi magát is okolja, amiért nem ment el a feleségével azon a napon gyógynövényeket szedni, amivel anyagi gondjaikat szokták enyhíteni.

Szabályosan közlekedett a vonat

A MÁV szerint a mozdonyvezető betartotta az előírásokat, jóval a megengedett sebesség alatt ment, amikor a vonat szinte kettévágta az asszonyt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció