Megszólalt annak a testvérpárnak a nagynénje, akik még 2009-ben tűntek el nyomtalanul. Az egyik lány földi maradványait pénteken találták meg a házuk udvarán. Vélhetően nevelőapjuk végzett velük, miután több évig molesztálta őket. A másik lányt még keresik.

13 év után találták meg

Ahogy a Kékvillogó.hu hírportál beszámolt róla, egy tizenhárom éves rejtély oldódhat meg, miután a Nógrád megyei Diósjenőn múlt pénteken holttestet találtak. Az előkerült maradványokat annak a háznak az udvarán ásták ki a nyomozók, ahonnan 2009-ben nyomtalanul eltűnt egy fiatal testvérpár. Az akkor 14 éves Krisztinát és 19 esztendős nővérét, Alexandrát a nevelőapjuk gyilkolhatta meg, aki akkoriban velük lakott.

Letartóztatták a férfit

A ma már az egyik közeli utcában, a fivérénél élő H. Józsefet az udvaron teperték le és bilincselték meg a zsaruk néhány nappal ezelőtt. Hétfőn a férfi letartóztatását is elrendelték, erről az ügyészség tájékoztatott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megszólalt a nagynéni

Mónika évek óta annak a háznak a szomszéd épületében lakik, amelynek kertjéből még pénteken vélhetően az egyik unokahúga maradványai kerültek elő. Az asszony így végignézte, amint kiásták a tinédzser csontjait. Mónika egyébként a meggyilkolt lányok apai nagynénje.

10 éve halt meg a testvére

Az asszony szerint a testvére biztosan nem engedte volna, hogy szeretett gyermekeit a nevelőapjuk molesztálja. Az asszony bátyja azonban tíz évvel ezelőtt meghalt, így nem vigyázhatott az öt gyermekére.

Szexuálisan közeledett neveltgyermekeihez

József nem éppen úgy foglalkozott nevelt gyermekeivel, mint ahogy azt a társadalom elvárná, egy idő után pedig szexuálisan is közeledett Krisztinához és Alexandrához. 13 évvel ezelőtt a lányok eltűntek – írja a Bors.  

A kertben talált egy csontot

Néhány hónappal ezelőtt a testvérük a kertben talált egy emberi csontot, amit átvitt a szomszédnak megmutatni. Akkor hívták a rendőrséget. A múlt hét pénteken a rendőrök kezdtek ásni a családi ház kertjében. Akkor találtak egy csontvázat. Vélhetően az egyik lányét. A munkálatokat végignézte a kerítés túloldalán lakó nagynéni.

Agyonverhették a kislányt

Az asszony úgy tudja, megtalált csontok alapján el volt törve a lány lába, a válla és a halántékján is ütésnyomokat találtak, ami arra utalhat, hogy agyonverhették.

Szörnyű, amit átélnek

„Hogy mit éreztem, amikor megláttam az unokahúgom csontjait? Horrorfilmbe illő jelenet volt! Én félek a szellemektől, borzalmas belegondolni, hogy a lányok az eltűnésük óta végig itt feküdtek. Most pedig azt kell majd látnom, hogy a másik kislány csontjai is előkerülnek”– csuklott el az asszony hangja. A rendőrség most folytatja az ásást a családi ház kertjében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt történt az eset

Kiemelt kép: illusztráció