Amint arról a Kékvillogó is beszámolt borzalmas baleset történt az M1-esen, október 19-én, kedden. A tragédiában, melynek során négy jármű rohant egymásba, öten haltak meg.
Négy jármű ütközött
Mint megírtuk négy jármű ütközött össze az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, Bábolnánál kedden kora délután – írta a police.hu. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Teljesen lezárták a sztrádát

Kisbusz rohant egy teherautóba
Varga Mihály Sebestyén, a megyei katasztrófavédelem sajtószóvivője a baleset után annyit közölt, hogy egy román kisbusz hátulról belerohant egy teherautóba. A kisbuszba öt ember szorult be, egy pedig kirepült a járműből. Nem sokkal 16 óra után a rendőrség közölte, a balesetnek öt halottja van.
Teljesen összeroncsolódott a kisbusz

Mentőhelikopter is érkezett
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, mentőautókat és mentőhelikoptert is riasztottak a baleset helyszínére. A balesetben két nő és három férfi halt meg.
Egy sérültet kórházba vittek
Egy 50 év körüli férfit fejsérüléssel, de stabil állapotban a győri kórházba szállítottak a mentők – tette hozzá a szóvivő. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést, a forgalmat a Concó pihenőnél leterelik az autópályáról.
Kiszakadt a motor a kisbuszból

Megrázó részletek
A tragédia kapcsán most újabb megrázó részletek láttak napvilágot, a Ripost úgy tudja, hogy az áldozatok erdélyi magyarok, Hargita megyéből származnak, és Székelyudvarhelyről indultak kedden reggel Németország irányába. A portál információi szerint egy fiatal sofőr vezette az autót, ő a helyszínen életét vesztette. Az egyik áldozat a testvére temetésére utazott haza Székelyföldre, most ment volna vissza Németországba dolgozni.
Öt vendégmunkás halt meg Abonynál
Két hete írtunk arról, hogy az M4-es autóúton szintén egy kisbusz rohant egy álló kamionba. A kisbuszban, melyet a másik jármű teljesen maga alá gyűrt, öten utaztak: három magyar, egy ukrán, illetve egy ukrán-magyar kettős állampolgárságú férfi. A kisbusz minden utasa azonnal szörnyethalt a balesetben. A kamion sofőrje nem szenvedett komolyabb sérüléseket.
Egy puffanást hallott
„Éppen elgondolkodtam, hogyan folytassam az utamat, amikor egy hangos puffanást hallottam és persze a kamion is megremegett. Kiszálltam, hogy megnézzem, mi történt, és azonnal láttam, hogy nagy a baj. Ekkora szörnyűséget még életemben nem láttam, és még az ellenségemnek sem kívánok hasonló élményt” – mondta a baleset után kamionsofőr. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba