Három hónappal a kegyelmi botrány után, májusban, újabb pedofil bűncselekmény gyanúja merült fel a bicskeigyermekotthonban. A Gulyáságyú Média birtokába jutott dokumentumok szerint 2024. május 7-én az intézmény egyik dolgozója molesztálta az otthon lakóját.
A portás molesztálta
Az ügyszámot is tartalmazó dokumentumok szerint a megalapozott gyanú alapján ezúttal egy tizenegy éves kislányt bántalmaztak. Az áldozat gyermekvédelmi gyámja élt bejelentéssel a Bicskei Rendőrkapitányság felé, ugyanis a gyermekotthon portása a bicskei intézményben 2024. május 7-én, az esti órákban megfogta a kiskorú lány fenekét és mellét. A lap azt írja, a büntetőügy tényét több, egymástól független forrása is megerősítette.
A rendőrség is nyomoz
A rendőrség eljárást folytat tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel nemi cselekmény végzésével vagy végeztetésével elkövetett nemi erőszak bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt. Az esemény egy hónapja történt, ám a „közérdeklődésre számot tartó ügyről” nem tájékoztatta a közvéleményt egyik szervezet sem.
Senki sem nyilatkozik
Az ügyben meg szerették volna szólítani az illetékeseket: kérdéseket küldtek a a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak, annak felettes, illetve felügyeleti szervének, a Belügyminisztériumnak, valamint a Fejér (Vár)megyei Rendőr-főkapitányságnak is. De választ egyik szervezettől sem kaptak.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kegyelmi botrány
Mint ismert, Novák Katalin köztársasági elnök 2023. április 27-én kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit azért ítéltek 3 év 4 hónap börtönre, mert tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, mégsem tett semmit megírt egy hamis vallomást is az egyik gyerek nevében, a hamis vallomást a saját irodájában, a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett gyerekkel. Vagyis, az akkori köztársasági elnök kegyelmet adott egy olyan férfinak, aki leplezni akarta, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója leszo.atja magát az ott élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő fiúkkal.
K. endre falazott
A pedofil igazgató egyik áldozata nem tudta feldolgozni a történteket és 16 évesen öngyilkos lett. Novák kegyelmi döntését közfelháborodás követte, ezrek tüntettek a hivatala előtt és a lemondását követelték. Másnap Gundel Takács Gábor és Lackfi János, a köztársasági elnök Tanácsadói Testületének tagjai határolódtak el Novák Katalintól. majd Tomán Szabina és Szörényi Levente is Tanácsadói Testületből. A legendás zenész azt kérte a köztársasági elnöktől, hogy mondjon le.
Lemondott
Novák Katalin, 2024. február 10-én, Közel-keleti útját megszakítva, lemondott köztársasági elnöki hivataláról. Mindezek mellett Orbán Viktor bejelentette, hogy szigorú vizsgálatnak vetik alá a gyermekotthonokat: „Eddig azt gondoltuk, hogy Magyarországon egy szigorú gyermekvédelmi rendszer mellett élünk, gyermekeink biztonságban vannak. Kiderült, a pedofil ügyek kapcsán, hogy ez nincs így. Ha a szigor nem elég, jöjjön most a vasszigor” – mondta márciusban a miniszterelnök.
K. Endre újra felbukkant
Azóta K. Endre, újra megkereste az egyik áldozatot, akinek egy doboz cigit és 5 ezer forintot adott, majd arra kérte, hogy változtassa meg vallomását utólag és mondja el egy videóban, hogy K. Endre valójában ártatlanul lett elítélve. A beszélgetést az RTL rejtett kamerával rögzítette.
Kiemelt kép: bicskei gyermekotthon