Tizenegy éve nem emelték az alapbérüket, a munkaidőkeretük szerint évente 416 órát ingyen dolgoznak, ezért beperlik a tűzoltók a Belügyminisztériumot.

Nem változtat a kormány

Noha a tűzoltókat képviselő szakszervezet szerint legalább 1500 hadra fogható szakember hiányzik az állományból, s évek óta csökken az új belépők száma is, nem látszik a kormányzati szándék a változtatásra. Nem segít vonzóbbá tenni ezt a hivatást az sem, hogy évek óta hiába kérik a Belügyminisztériumot: állapítsa meg a féléves munkaidőkeretükön belül ledogozott túlóra mennyiségét, s azt fizessék is ki nekik a törvény szerinti emeltebb díjazással, a tárca arra hivatkozik: uniós irányelveket követ.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kevés a pénz

Az érdekvédők szerint ez nem igaz, ők ugyanis feketén-fehéren levezették, hogy 20 százalékkal kevesebb pénzért dolgoznak, mint egy más szakmában, nyolcórás munkakörbe bejelentett, és túlórákat is teljesítő alkalmazott.

 

Túlórát sem rendesen fizetik

Alapprobléma, hogy heti 48 órás a munkahetünk, a túlmunkát pedig csak efelett fizetik ki – fogalmazott Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete elnöke. Szavai szerint a heti 48 óra nagyjából úgy jön ki, hogy egy tűzoltó mondjuk beáll szolgálatba hétfőn hajnali hat órakor és kedd hajnali hat órakor csekkol ki, majd két napot, 48 órát pihennie kellene.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Még több munka

Legtöbben azonban ilyenkor vállalnak másod vagy harmadállást, hogy el tudják tartani a családjukat. Csütörtökön hajnali hat órakor újból 24 órás szolgálat következik péntek hajnalig, majd megint két nap szabad, de a beosztástól függően a munka akár szombatra, vasárnapra vagy épp karácsonyra is eshet.

40 órára vannak bejelentve

Csakhogy a 48 órás munkakeret ellenére teljes foglalkoztatásban mindenki csak heti 40 órára van bejelentve papíron, hivatalosan, vagyis hiába dolgozik a gyakorlatban ennél 20 százalékkal többet, nem mehet hamarabb nyugdíjba a ledolgozott pluszmunka alapján.

Nem jár több pénz

Ráadásul nem kapnak érzékelhető anyagi ellentételezést sem a heti plusz nyolc óráért – mondta Salamon Lajos. Évek óta kérik a szaktárcát, állapítsa meg, hogy a 48 órás heti munkakeretükből mennyi az alapmunka és mennyi a túlóra – logikusan ez negyven plusz nyolc elosztásban kellene megjelenjen, de a Belügyminisztérium erre nem hajlandó, így aztán a plusz nyolc óráért is ugyanolyan díjazást kapnak, ha órabérre visszaosztják, mint a negyvenre – miközben más honfitársaikat a túlóráért ötven százalékkal magasabb bér illeti meg.

Diákmunkás bér

Ha csak a 48 órás munkaidőnket nézzük, 416 órát ingyen dolgozunk egy évben, ráadásul ha ezen felül plusz munkát vállalunk, nagyjából annyi órabért kapunk, mint a diákmunkások többsége – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Bírósághoz fordulnak

Hozzátette: hiába kérik a tárcát, hogy változtasson ezen a felálláson, így hamarosan bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. Hosszú, nyolc-tíz éves perre készülnek, amelynek a végén vélhetően nemzetközi bíróság dönt majd az ügyben, de úgy számolnak, hogy akkor visszamenőleg is megkapják majd jogos járandóságukat a tűzoltók.

Nem értenek egyet

A tárca a szakszervezet álláspontjával nem ért egyet. A jelenlegi szolgálatteljesítési rend több évtized alatt kialakult gyakorlatra vezethető vissza, azt mind a tűzoltók, mind a munkáltató megfelelőnek tartja  – reagált a Népszavának a fentiekkel kapcsolatban a Belügyminisztérium sajtóosztálya.

Így szól a törvény

Azt írták, hogy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény a következők szerint szabályozza a kérdést: a részben vagy egészben készenléti jellegű szolgálati beosztásban heti negyven óránál hosszabb, de heti negyvennyolc órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő állapítható meg.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI