„A hibáztatás teljesen természetes, mi magunk is ezt tesszük, a Hatóságokkal együttműködünk mindenben” – írta közleményében a pesterzsébeti a Gyulai István Általános Iskola egy nappal azután, hogy egy kőkerítés rázuhant egy harmadikos kisfiúra. Csütörtökön délután gyertyagyújtást tartanak elhunyt diáktársuk emlékére az intézmény udvarán – közölte Lernyei Ákos iskolaigazgató.

Felfoghatatlan tragédia

A BudaPestkörnyéke.hu az elsők között számolt be arról, hogy borzasztó tragédia történt kedd reggel fél nyolc körül Budapest 20. kerületében, a Mártírok útján. Egy tehergépkocsi egy kerítésnek ütközött, ami a járdán tartózkodó gyalogosokra dőlt, egy 9 éves kisfiú pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Papírgyűjtés volt az iskolában

A helyszínről származó információink szerint a tragédia Pesterzsébeten, a Mártírok útján, a Gyulai István Általános Iskola előtt történt. Az intézményben papírgyűjtés volt és kedden reggel megérkezett a hulladékszállító autó az iskolához. A szemtanúk szerint a szállítóautó eddig ismeretlen okok miatt nekiment a kerítésnek, amitől a kaput tartó betonfal kidőlt. Éppen ott álló az iskolába járó 9 éves kisfiú, aki nem tudott elmenekülni az omlás elől.

 

Sokkot kaptak a szülők

A 9 éves fiút, Ricsit az anyukája kísérte, ő a lábán sérült meg, gyorsan kiszabadította magát, majd az őrület határán nézte végig kisfia haláltusáját. A szemtanúk szerint ő is és a helyszínre hamarosan megérkező férje is nyugtatót kapott a mentőktől. A szülők teljesen összeomlottak, de a szemtanúk közül is többen sokkot kaptak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megtört nagypapa

Kedd délután a helyszínen volt az áldozat nagypapája. A megtört férfi azt mondta: körül akart nézni, nem érti, hogy történhetett meg ez a felfoghatatlan tragédia.

A nővére is idejár

„Ricsinek van egy nővére, ő szintén ebbe az iskolába jár. Ő már felsős, a főbejáraton megy be, ezért nem volt ott, amikor Ricsiékre a hátsó bejáratnál rádőlt a kerítés. Hála Istennek, ő nem látta ezt a szörnyűséget” – mondta a nagypapa.

„A fájdalmunk leírhatatlan!”

A tragikus eseményre közleményben reagált a Gyulai István Általános Iskola. Lernyei Ákos igazgató részvétét fejezte ki a fiú családjának. „A szavak ilyenkor nehezen jönnek. Bármit mondunk, írunk, teszünk, nem hozza vissza Őt nekünk. A fájdalmunk leírhatatlan! Mindenben támogatjuk a szülőket. A hibáztatás teljesen természetes, mi magunk is ezt tesszük, a Hatóságokkal együttműködünk mindenben” – írták.

Őrizetben a sofőr

Ahogy arról beszámoltunk, a BRFK a tragédia után nem sokkal őrizetbe vette a 48 éves sofőrt, és halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Csütörtökön gyertyagyújtás lesz

Csütörtökön délután tartanak gyertyagyújtást az elhunyt iskolatársukért az intézmény udvarán, hozzátéve, hogy a megemlékezést ne övezze feszültség és indulat. A diákoknak a tragédia feldolgozásában pszichológus nyújt segítséget. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK