Egy napig küzdöttek az orvosok Sándor életéért, de hiába. A 27 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amikor Nyírbátorban elütötte a barátja, hogy elhunyt a kórházban. Hat ember életét mentette meg halála után szervdonorként.

A legjobb barát volt a gázoló

A borsonline.hu cikke szerint Sándort péntek éjjel gázolták el Nyírbátorban, amikor éppen hazafelé tartott. Mivel a járdát felújították, így át akart menni a másik oldalra. De ekkor érkezett száguldozó, aki éppen egy másik autóssal versenyzett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Óriási erővel ütötték el

Sándort akkora erővel ütötte el, hogy a fiatal férfi holmijai métereket repültek. Mint kiderült, a gázoló csak akkor szembesült vele azzal, ki az áldozata, amikor kiszállt az autójából, hogy segítsen.

 

Kiszállt és döbbenten látta, kit ütött el

A fiatalember életéért a helyszínen egy órán át küzdöttek a mentősök, majd sikerült annyira stabilizálniuk az állapotát, hogy kórházba szállíthassák, ahol tovább folyt az életéért folytatott küzdelem.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A kórházban hunyt el

Sándornak súlyos koponya-, medence- és végtagsérülései voltak, szervezete egy nap után feladta a harcot. A tragikus hírt végül Sándor édesapja a közösségi oldalán jelentette be.

A szerveit felajánlották

„Meghaltál, fiam, de hat ember életét megmentetted!” – írta ki oldalára édesapja. Sándor szerveit ezek szerint felajánlották, szervdonorként a fiatalember halála után másokat mentett meg.

Az apa végtelenül elkeseredett

„Drága szép gyermekünknek elvették az életét!” – írta az apa. A családtagok és ismerősök döbbenten állnak a történtek előtt.

Jóravaló embernek ismerték

Mindenki jóravaló, kedves fiatalembernek ismerte Sándort. „Isten nyugtasson, legyen könnyű neked a föld, angyalok vigyáznak rád, szíved a helyén volt, ami ritka” – búcsúzott egy ismerős. „Nyugodj békében, Sanyika bátyám! Pedig nem sok kellett, hogy hazaérjél” – írta a fiatalember testvére megtörten.

Indulatoktól sem voltak mentesek a kommentek

A gázoló sofőr 26 éves. „Drogos kutya, neki kellett volna meghalni, nekiment volna valaminek!” – írta az áldozat testvére első indulatában a gázolóról. A Nyírbátori Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet.

Gyöngyös a figyelmetlenség okozta két fiatal halálát

Egy szülinapi buli után, séta közben ugyanis egy országúton szabálytalanul keltek át, ami az életükbe került. Láthatósági mellény és kivilágítás híján a szabályosan közlekedő sofőr nem tudta időben kivédeni az ütközést, elgázolta őket.

A 3-as főúton történt

A tragédia vasárnap éjjel körül, a 3. számú főút, 94. kilométerénél történt. A Tények úgy tudja: „A gázolás során két személy sérült, az egyik sajnos olyan súlyosan, hogy az életét már nem tudták menteni. A másik sérültért sokáig küzdöttek a helyszínen a bajtársaim, de nem sikerült megmenteni, ő is az életét vesztette. – mondta a riporternek Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: TV2/Tenyek.hu