A Budapest Környéki Törvényszék egy férfit és egy nőt körözött emberölés miatt, most elfogták őket. Az elkövetők összevertek és kiraboltak egy idős férfit Dunavarsányban, majd magára hagyták. A férfi holttestére 4 nap múlva talált rá a lánya. A házaspár elfogásáról készült rendőrségi videót cikkünk végén tudod megnézni.

Elfogták a két elkövetőt

A Lurdy házban fogták el fogta el a rendőrség a 2020 januárjában, Dunavarsányban elkövetett emberölés két tettesét. Két vádlott, a 44 éves N. Károlyné és a 39 éves B. Krisztián ellen a Budapest Környéki Törvényszék 2022. augusztus 2-án adott ki elfogatóparancsot. A két elkövetőt a múlt héten, szeptember 23-án kapták el a rendőrök. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szilveszterezni mentek Dunavarsányba

Egy pár és a nő 18 éves fia még 2019 szilveszterén Dunavarsányba utazott a nagyszülőkhöz ünnepelni.  Itt csatlakozott hozzájuk egy másik nő és egy 14 éves lány is. 23 óra körül meglátogattak egy 56 éves férfit, állítólag már azzal a szándékkal, hogy pénzt szerezzenek tőle.

 

Visszamentek a férfihoz

Koccintottak, italoztak, aztán valamin összevitatkoztak a házigazdával, és távozniuk kellett. Nem sokkal később azonban visszamentek, és a büntetett előéletű férfi betörte az ajtót, majd akkorát húzott be a házigazdának, hogy az elesett és eszméletét vesztette.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Késsel támadt rá

A nő és fia közben átkutatták a házat, és összeszedték az értékesebb tárgyakat. Időközben magához tért a házigazda, a 19 éves fiú pedig késsel támadt rá, követelve, hogy mondja meg, hol van a pénze. 

Még az asztalt is ráborították

B. K. többször fejbe rúgta, a 14 éves lány pedig hátba rúgta a földön fekvő férfit. A férfi viszont nagy valószínűséggel hallgathatott, mert támadói dühükben elkezdték rugdosni, különböző tárgyakkal dobálni, és az étkezőasztalt is ráborították.

A 14 éves lány elfogása

Forrás: police.hu

Meghalt a kirabolt férfi

Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Ekkor az elkövetők összeszedték a lakásban talált értékeket és élelmiszereket és elhagyták a helyszínt.

Négy nap múlva találták meg a holttestet

A dunavarsányi férfi holttestére csak négy nappal később találtak rá családtagjai. Az első orvosi vélemény alapján még nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Majd a boncolásnál derült ki, hogy bűncselekmény történt.

A boncolásnál derült ki a gyilkosság

Az igazságügyi szakértő bevonásával végzett boncolás alkalmával, öt nappal később, a férfi testén bántalmazásból eredő sérüléseket rögzítettek, ezért az eljárást immár a büntetőeljárás szabályai szerint, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatták a Pest megyei életvédelmi nyomozók.

Azonosították a tetteseket

A rendőrök 24 órán belül azonosították és elfogták a gyanúsítottakat. A bűncselekményt hárman követték el: a 36 éves B. Krisztián, élettársa a 41 éves N. Károlyné és fia, valamint annak 18 éves fia, N. Tamás. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A Lurdy házi elfogásról készült rendőrségi videó

Kiemelt kép: részlet a rendőrségi videóból – Forrás: Youtube.com