Amikor meghallotta, hogy unokáját elgázolta a vonat, azt hitte, zenét hallgatott és emiatt történt a baleset – ezt mondta a 11 éves gyürei kislány nagypapája. Hannát a baleset óta többször megműtötték, állapota napokig kritikus volt. Most azonban bizakodásra adhat okot a kórházból érkező hír.

Vonat gázolta el a kislányt

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, vasárnap egy 11 éves kilányt ütött el a vonat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kislány a sínek mellől, a kukoricásból lépett a vonat elé, szándékosan.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Sétálni indult

A 11 éves kislány vasárnap, ebéd után kiment sétálni a házuktól nem messzire levő, éppen a vasút mellett húzódó almásba és kukoricásba, ahol elbújva megvárta a vonatot, majd a szerelvény elé lépett. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem tudott megállni

A vonat vezetője időben meglátta a kislányt, dudált és vészfékezett, de sajnos a vasszörnyet már nem tudta megállítani. A kislány testét 20-30 méteren keresztül tolta maga előtt a vonat, mire meg tudott állni. A gyermeket életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Külseje miatt cikizték

A kislány nagypapája azt mondta, hogy Hannát külseje miatt cikizték az iskolába, emiatt többször is sírva ment haza. „Bementem az iskolába, hogy a problémát jelezzem, de nem lett eredménye” – mondta a tragikus sorsú kislány nagypapája.

Biztos be volt dugva a füle

„Sajnos a gyerekekre jellemző, hogy bántják a másikat, ezzel tisztában vagyok, de mégis úgy gondolom, az nem lehet elég ok arra, hogy egy 11 éves, jó körülmények között élő kislány a vonat elé lépjen. Amikor a gázolásról értesültem, először arra gondoltam, biztos csak be volt dugva a füle, mert zenét hallgatott, de aztán rájöttem: a telefonja itthon maradt” – mondta a nagypapa.

Nagyszülei nevelik

Az őt nevelő nagyszülők hiába beszéltek a tanárokkal, a helyzet nem változott. Hannát születésétől kezdve nagyszülei nevelik. Az édesanyja rendszeresen látogatja, és az is felmerült, hogy magához veszi, de Hanna végül maradt a nagyszülőknél.

Javult az állapota

A kislány súlyos láb- és fejsérüléseket szenvedett, az elmúlt napokban több műtéten átesett. A család reményre okot adó híreket kapott, Hanna állapota valamennyit javult. „A legfontosabb, hogy a koponyáját rendbe hozzák, hogy ne legyen maradandó károsodása” – fogalmazott a nagypapa, aki bízik benne, hogy Hanna fel fog épülni. 

Tragédia Vaján

2021 szeptemberében holtan találták a 16 éves Tisza Gábort, akit édesanyja két napja keresett. A fiatal fiú eltűnésében közrejátszhatott, hogy iskolatársai folyamatosan szekálták. Erről többször panaszkodott az édesanyjának.

Azt mondta, iskolába megy

Tisza Gábor egy hétfői napon tűnt el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vajáról. A 16 éves fiú iskolába indult, de oda már nem érkezett meg. Édesanyja ekkor kezdte el keresni fiát. Gábor reggel 7 órakor csak annyit mondott, “majd jövök”, de hiába várták haza. Utoljára reggel fél 8-kor látták Vaja településen. Annyi biztos: az iskolába tartó buszra már nem szállt fel.

Bántották az iskolában

Gábor a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulója volt. Édesanyjának arról panaszkodott, hogy iskolatársai szekálják és bántják. Édesanyja szerint a fiú számára valóságos pokol volt.

Csendes gyerek volt

„Nehezen, de végül elmondta, hogy cikizik, piszkálják, durva szavakkal bántják. Én azt sem zárom ki, hogy fizikailag is érte bántalmazás, ugyanakkor ezt tagadta. Úgy sejtem, azért szálltak rá, mert visszahúzódó, csendes gyerek, nem nagyon szól vissza senkinek. A bántásokat lányoktól és fiúktól egyaránt tűrte. Volt egy olyan kijelentése, hogy inkább a halál, mint az iskola” – mondta Lovas Edina.

Végzett magával

Halála előtt pár nappal Gábor azt mondta édesanyjának, hogy az osztályfőnöke már intézkedett, minden rendben van. 3 nap múlva azonban önkezével végzett magával. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: illusztráció