Most emelt vádat a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség egy 25 éves férfival szemben, aki egy rábízott autót a tulajdonos tudta nélkül használt, majd amikor a rendőrök igazoltatni akarták, menekülni kezdett, egy vasúti sínhez érve pedig felborult. A rendőrök az utolsó pillanatban mentették ki a járműből, amely felé vonat közeledett.
A kocsit takarításra kapta meg
A vádirat szerint a vádlott a vádbeli időszakban egy XIV. kerületi telephelyen dolgozott egy cégnél mint alkalmazott. A vádlottat egy ismerőse tavaly szeptember 9-én megkérte, hogy takarítsa ki az autóját, amit ezután a telephelyre vitt és azt a vádlottra bízta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Gondolta megy vele pár kört
A vádlott szeptember 11-én este beült a kizárólag takarítás céljából rábízott autóba, és a tulajdonos tudta és engedélye nélkül kihajtott vele a telephelyről.
Igazoltatni akarták
A vádlott az autóval a X. kerületben közlekedett, amikor őt a járőrök igazoltatni akarták. A vádlott a rendőröket észlelve nem állt meg, hanem gyorsítani kezdett.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Üldözőbe vették
A rendőri intézkedés alól kivonta magát, ezért a járőrök üldözőbe vették, kisvártatva elvesztette az uralmát a jármű felett, letért az úttestről és a vasúti sínekre sodródott, ott borult fel. A közeledő vonat egyébként már nem tudott megállni, a síneken maradt autót maga alá gyűrte.
Pénzbüntetést is kapott
A kerületi ügyészség indítványa alapján, a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozott érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel 260 óra közérdekű munkát, valamint 200 000 forint pénzbüntetést szabott ki, továbbá 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. – írta az Infostart,
Betört és lopott
A Kékvillogó.hu is írt arról a tavaly esetről, amikor rendőrségi adatok alapján augusztus 8-án éjfél körül egy akkor még ismeretlen tettes betört egy siófoki tetoválószalonba, ahonnan tetoválógépeket és egyéb felszereléseket tulajdonított el több mint kétmillió forint értékben.
Nemzetközi elfogatóparancs
A lopás után egy közelben parkoló személyautóról lelopta a rendszámokat, és távozott a helyszínről. A rendőrök a nyomozás során rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akiről a sikeres adatgyűjtést követően az is kiderült, hogy különböző bűncselekmények elkövetése miatt nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Elmenekült a rendőrök elől
A siófoki egyenruhások a Terrorelhárítási Központ közreműködésével felkutatták a körözött személyt, aki augusztus 12-én délután a rendőri igazoltatás elől személygépkocsival elmenekült, majd Balatonszéplakon egy villanyoszlopnak ütközött.
Mindent megtaláltak nála
A férfit elfogták és a Balatonnál a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő. A járműben a tetoválószalonból ellopott eszközökön kívül számos más, szintén bűncselekmények elkövetéséből származó rendszámokat és tárgyat találtak.
Kihallgatták a rendőrök
A nyomozók a 32 éves férfit – őrizetbevétele mellett – többrendbeli lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt fotó: police.hu/Illusztráció