Drámai baleset történt kedden délután Pomázon: egy gyalogátkelőhelyen ütöttek el egy iskolás fiút. A fiút mentőhelikopter szállította kórházba. A szülők most leírták, hogy mit tudnak a balesetről.
Jól van a kisfiú
„Az elütött kisfiú szülei vagyunk, elöljáróban azzal kezdenénk, hogy köszönjük, akik aggódtak a gyerkőcért, a kisfiúnk haza jöhetett a kórházból, gyógyulgat, a körülményekhez képest jól van. Bár még nem zárult le a nyomozás – de a félreértések elkerülése végett szeretnénk elmondani, mit tudunk mi, szülők jelenleg a balesetről (valósi szemtanúk elmondása alapján)” – írták a helyi Facebook csoportba. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Tolta a biciklit
„A gyermekünk a „Németes iskolából” a zeneiskolába ment. A zebránál megállt, leszállt a bicikliről és egy anyukával és a kislányával az áthaladásra várakoztak. Miután a balról (Csobánka felől) közlekedő autósok megálltak, hárman együtt – gyermekünk a kerékpárját tolva – indultak át a gyalogátkelőhelyen” – idézik fel.
Így történt a baleset
Hozzátették: Fiúnk a zebra felénél túlhaladva, az anyuka és a kislánya mögött felszállt a biciklire, s a zebra végén a hátsó kerekénél (amit szintén megvizsgáltak a rendőrök) elütötte őt egy jobbról, a város felől érkező autó.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem fékezett
„Elmondások alapján az autó relatív nagy sebességgel (vélhetően fékezés nélkül mert mi ABS-halvány-szaggatott féknyomot nem találtunk) csattant az út szélén már csaknem a zebrát elhagyó kerékpárnak” – írták a Facebookon.
Segítséget kérnek
„Kérem, mindenki, aki úgy gondolja, hogy látta a balesetet, gondolja át, hogy valójában az elejétől fogva nézte, látta-e, hogy mi történt, vagy csak a csattanás pillanatában nézett oda és gondolt aztán valamit, hogyan is történhetett a baleset. A nyomozás és eljárás még tart, így ha bárki szemtanúként tud segíteni a szomorú esemény rekonstrukciójában, jelezze nekünk privátban, vagy a szentendrei rendőrkapitányságon” – zárták a posztot a szülők.
Ez lehet a megoldás?
Ahogy írtunk róla, a helyiek szeretnének megoldást találni a problémára, sokak szerint például egy lámpás zebra lenne a megoldás, amely a település több részén már van.
Megoldási javaslatok
„Én csak csepp vagyok a tengerben, de nem lehetne oda végre egy lámpás zebra, mint a németes sulinál? Reggel látom, ott van a városrendészet, de délután már senki. Ez nagy veszélyforrás! Nagyon sok erőt a szülőknek és szorítunk” – fogalmazott egy pomázi úr.
Döbbenetes, ami történt
„A rendészet csak szeptemberben áll ott úgy tudom, később már az sincs. Elképesztő, hogy egy ilyen helyen nincs lámpa! Döbbenetes, ami történt és a közlekedés kultúra is az! A Németsulis lámpásnál sem győzöm mondani a gyerekeimnek, hogy ha zöld, akkor is szét kell nézni. Tavaly volt szerencsém ezt megtapasztalni, kb. hetente egy zöld lámpán áthajtó simán volt, csak akkor, amikor mi mentünk” – fűzte hozzá egy szülő.
A napsütés is zavaró lehet
„Én nem megyek, mint az őrült és mégis majdnem elütöttem ott valakit, délután telibe szembe süt a nap, ha jön az ember az állomás felől, a gyerek meg nem látta, hogy indexelek lefelé a főútról, csak simán lelépett a zebrára és elindult. Egyáltalán nem láttam, csak mikor majdnem nekimentem. Szóval nem kell hozzá ezerrel menni” – osztotta meg tapasztalatait egy sofőr. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció