Kerepes első embere, Gyuricza László olykor közbiztonsági járőrözést hajt végre. Elmondása szerint a személyes jelenlétével próbál javítani a lakosok szubjektív biztonságérzetén. Most egy igen furcsán viselkedő emberrel gyűlt meg a baja.
Egy drogos férfi keltett riadalmat
Kerepes polgármesterét egy autós megállította néhány nappal ezelőtt. Azt mondta a városvezetőnek, hogy egy egyén őrjöng, és arra készül, hogy az autósok elé veti magát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kerepes polgármestere a helyszínre ment
Gyuricza László nem tétovázott, azonnal megnézte, mi történik az említett helyszínen. Meglátta, hogy az autós igazat mondott, egy járókelő bóklászott az autósok között. Megkérte a férfit, hogy menjen le az útról, ő azonban makacsul ellenállt a kérésnek.
Kihívta a rendőröket
A Pest vármegyei település vezetője értesítette a rendőröket, addig maga igyekezett lenyugtatni a zavart személyt. A férfi elmondta, hogy drogot szeretett volna vásárolni. Terve azonban meghiúsult, mivel kirabolták.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ezért akarta az autók elé vetni magát
A zavart férfi azt mondta a polgármesternek, egy órával korábban hívta a rendőröket a kirablása miatt, de nem érkeztek meg. Elkeseredésében úgy döntött, az autók elé veti magát. Ennek végeredményben lett eredménye, hiszen a polgármester a helyszínre érkezett.
A zavart férfi részleteket is elárult magáról
A polgármester kérdésére elmondta, lövi magát, és a vénájára mutatott. Amíg beszélgettek, megérkeztek a rendőrök. Ezt követően Gyuricza László elmondta a hatóság embereinek, hogy mi történt és mit állít a furcsán viselkedő férfi, aki saját bevallása szerint azért érezte a történtek ellenére jól magát, mert ivott.
Ezek is érdekelhetnek!
- Frontális ütközés a 6-os főúton – helyszínen a mentőhelikopter, öten kerültek kórházba
- Így fogták el az angyalföldi gyilkost: videón, ahogy őrizetbe veszik T. Róbertet a Római parton
- Megdöbbentő! Két fiatal vetette magát a Dunába egy hídról – VIDEÓVAL
Megbüntették a férfit
Azzal, hogy a férfi az autók között ugrált, másokat is veszélybe sodort. Közúti veszélyeztetés miatt 45 ezer forintos pénzbírságot szabtak ki rá. Az illető azonban a csekket eldobta még a helyszínen.
Gyuricza László összefoglalta a történteket
A polgármester videót készített az esetről. Summázta, hogy a férfi Kerepesre azért jött, hogy drogot vásároljon. Kirabolták, majd “idétlenkedett az út kellős közepén”, ami miatt megbírságolták a rendőrök. “Úgyhogy egy zuhanó repülőgépről ráesne egy süllyedő hajóra, mehet haza drog nélkül, ki tudja, mi lesz vele” – zárta gondolatait Gyuricza László. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A polgármester videója az eset kapcsán
Ha segítség kell
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu