Videót tett közzé a rendőrség az angyalföldi gyilkos elfogásáról. A több napon át bujkáló férfit Budapesten, a Római parton vették őrizetbe. T Róbert beismerő vallomást tett, és azt is elmondta, hogy öngyilkos akart lenni, de nem volt elég bátor hozzá.

Öngyilkos akart lenni

A keresett férfit a Római parton látták, erről több bejelentés is érkezett a BRFK-hoz. Több egység is a helyszínre érkezett, és megkezdték a helyszín szisztematikus átvizsgálását. A férfi a kihallgatásán elmondta, hogy öngyilkos akart lenni. Előbb az Északi vasúti összekötő hídra ment fel, majd egy romos épületben bujkált. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Visszament a tetthelyre

Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az emberöléssel gyanúsított férfi tényfeltáró beismerő vallomást tett a kihallgatása során. Kiderült, hogy a férfi kiszaladt a házból az utcára a tette után, de amikor észrevette, hogy esik az eső, visszament egy esernyőért oda, ahol a halott nő feküdt.

 

Az Északi vasúti összekötő hídig menekült

A szóvivő elmondta még, hogy a férfi Aquincumon keresztül az Északi vasúti összekötő hídig menekült a tette után, mert öngyilkos akart lenni, de ezt nem tette végül meg, és egy környéken lévő romos épületben bujkált elfogásáig.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megverte, majd összeszurkálta

Az áldozatot, M. Petrát péntekre virradó éjszaka találták holtan egy Véső utcai lakásban. Sajtóhírek szerint a férfi megverte a nőt, majd egy késsel összeszurkálta. Később kiderült, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított 35 éves férfi féltékenységből végezhetett az Olaszországból hazatért Petrával, akivel két hónapja voltak együtt.

Nem aludt, nem fürdött

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról kedden, hogy a férfi napokon keresztül hajléktalanként élt, nem is fürdött. A férfi ápolatlan külsővel flangált, vélhetően napok óta nem fürdött és nem aludt rendes helyen.

Privát lett az oldala

Egészen hétfőig nyilvános volt T. Róbert Instagram-profilja, de a mai naptól kezdve ez a fiók már privát, tehát nem láthatók rajta a férfi által megosztott fotók. Így joggal feltételezhető, hogy a menekülőben lévő férfi hozzáfért az Instagram-oldalához, és azt priváttá tette, lehetséges, hogy ezzel is segítette a hajtóvadászatot.

Összekaptak valamin

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, csütörtök este holtan találtak egy 27 éves nőt a 13. kerületben, egy Véső utcai társasház lakásában. A gyanú gyorsan barátjára terelődött, akivel két hónapja, egy társkereső alkalmazáson keresztül ismerkedtek meg. A szomszédok késő este veszekedést hallottak, majd értesítették a rendőröket, hogy a lakásban csend van, a lány telefonja kicseng, de nem veszi fel, a kopogásra sem nyit ajtót, Minden arra utalt, hogy baj érhette. A rendőrök betörték a lakás ajtaját, s beigazolódott a gyanú: a nőt megölték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az elfogás pillanatai

Forrás: police.hu

Kiemelt kép: az angyalföldi gyilkos elfogása. Forrás: police.hu