Nagy sebességgel csapódott a BMW egy földkupacnak, miközben diszítőelemeleket és virágládákat sodort el

Csütörtökön este kilenc óra után csúnya véget ért a száguldás

Csütörtök este valamivel kilenc óra után hatalmas csattanás hangjára szaladtak a környék lakói az ablakokhoz: egy BMW típusú személyautó csörtetett be a kalocsai sétálóutcába a posta felől, miután a sofőr nagy tempóval végigdöngetett a főutcán, és autóját nem tudta eléggé lelassítani a kanyarhoz érve. A kanyart kiegyenesítő jármű egészen az ügyvédi irodáig száguldott, majd ott egy földkupac állította meg.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg

A rossz időnek és a viszonylag késői időpontnak köszönhetően személyi sérülés nem történt, csak az autó légzsákjai nyíltak ki. „Ha most arra járt volna valaki, vagy épp ott toltam volna a babakocsit a kisgyermekemmel, és bennünket gázolt volna el, az elég volna?” – fakadt ki egy környékbeli lakó a KaloHirek.hu-nak, kifejtve, hogy ez a város legfrekventáltabb, kifejezetten gyalogosoknak fenntartott területe, ahol sokszor még késő este is van gyalogosforgalom, hiszen tele van az utca üzletekkel és vendéglátóhelyekkel.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Fotó: Korona FM100

A városban élőknek elegük van a gyorsulási versenyekből

„Betelt a pohár! Várható volt, hogy megint történni fog valami, mert szinte mindennaposak az utcai vagánykodások ezekkel a márkás és nagy teljesítményű, de egyébként, szerintem, tök lepukkant, 15-20 éves verdákkal” – nyilatkozta dühösen egy, a közelben lakó családapa.

Elszaporodtak az önjelölt versenyzők Kalocsán

Sokakat nagyon zavar, hogy egy viszonylag jól behatárolható kör a város fontosabb, szélesebb utcáit versenyzésre, kaszkadőrködésre és hasonlókra használja, amellyel egyrészt elviselhetetlen hanghatást, másrészt súlyos közveszélyt okoznak. Ráadásul a helyi beszámolók szerint többnyire nincsenek is birtokában az ehhez szükséges képességeknek.

Fotó: Korona FM100

A sofőr valószínűleg helybéli lakos volt

A látottak alapján azt gondolták az ott élők, hogy esetleg a helyszínen járatlan lehetett az autó vezetője, ezért észlelte későn, hogy az út a sétálóutca végénél le van zárva, annyira ész nélkül rohant be a gyalogosok számára fenntartott területre, alig tudva elkerülni az Asztrik szobor lábazatát. De a szemtanúk állítása szerint a BMW vezetője kalocsai lakos, noha ezt a rendőrség nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta.

A közeli gyógyszertár kamerája rögzítette a féktelen rohanást

Grabarits István, a Belvárosi Gyógyszertár vezetője a Facebookon tette közzé a biztonsági kamerájuk által készített videót, azzal a kísérő szöveggel, hogy „Ma este (…) magukkal és autóik lóerejével nem bíró fiatalok szokásos illegális versenyeiket tartották a városban. Szerencséjére a fekete zsák nem került elő, csak az autó légzsákja, de lehetett volna nagyobb baj is. Egy töketlen, a város sétálóutcájába, több mint 100 km/óra sebességgel, oszlopokat, újonnan ültetett ládás facsemetét és köztéri díszítőelemeket száguldva letarolt. A kár tetemes.” A patikus szerint sorozatban a nyolcadik eset, hogy valaki nem tudja bevenni a kanyart a postánál,


Forrás: KaloHirek.hu / Grabarits István

Előzés is közrejátszhatott a balesetben

A felvételt figyelmesen szemlélve azt is észrevehetjük, hogy a sétálóutcába hajtó kocsi előzésből tér vissza sávjába a balesete előtt, de az nem világos, hogy az akkor megelőzött autó csak véletlenül volt épp ott, vagy ő is részt vett volna az illegális autós teljesítménypróbán.

Fotó: KALOhirek.hu

A rendőrség hivatalos közlése szerint nem volt verseny

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Korona FM100-hoz eljuttatott közleménye szerint a csütörtöki baleset a helyszíni szemle adatai alapján azért történt, mert az autó 23 éves vezetője nem megfelelően választotta meg a sebességét, így nem tudott elkanyarodni, amelynek következtében behajtott a sétálóutcába. A sofőr a felelősségét elismerte, vele szemben a rendőrség helyszín bírságot szabott ki. Nem tudjuk, hogy ki és mire alapozza azt a kijelentést, hogy „driftelés”-ről, „versenyzés”-ről volt szó, mivel ilyen típusú bejelentés nem érkezett a Kalocsai Rendőrkapitányságra.

A városlakók a rendőrség határozottabb fellépését követelik

Azt kérik, hogy a rend őrei találjanak alkalmas eszközöket arra, hogy a város útjain közlekedők közül kiemeljék a renitens alakokat, megakadályozzák a rendszeres gyorshajtást. „Lejárt a türelmi idő! Nem tűrhetjük tovább! Nyugodtan akarunk pihenni! Állítsák meg a száguldozókat!”– dőlt a panasz az eset kapcsán a KALOhíreknek a nevük elhallgatását kérve nyilatkozó belvárosi lakóktól.

Kiemelt kép: Korona FM100