Szeptember 25-én késő délután női holttestet találtak egy komáromi lakásban, a gyanúsítottat másnap reggel elfogta a rendőrség. Az áldozat halálát a fejére mért ütés okozta. A gyilkossággal kapcsolatban közölték, hogy a nő holttestét ágyneműbe csomagolták, majd a ház egyik szobájában egy talicskába tették. A gyilkos a nyomokat megpróbálta eltüntetni maga után.
Letartóztatták a férfit
Letartóztatta a bíróság azt a 31 éves férfi, aki meggyilkolt egy 32 éves kétgyermekes édesanyát Komáromban. A nő holttestét még csütörtök késő délután találták meg egy komáromi lakásban. Az igazságügyi orvosszakértő azonnal megállapította, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Otthagyta a véres ruháját
Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az RTL Híradónak azt mondta, hogy az elkövető egy ágyneműbe csomagolta a holttestet, majd a ház egyik szobájában talicskába tette. Az elkövető a saját véres ruháját a lakásban hagyta, majd ezután elhagyta a lakást. A rendőrök másnap reggel fogták el. Az emberöléssel gyanúsított 31 éves éves férfit őrizetbe vették.
Agyonverte a nőt
Szabó Ferenc, a Tatabányai Törvényszék szóvivője a Tényeknek azt monda, hogy a gyanúsított egy eddig be nem azonosított tárggyal bántalmazta a sértettet, elsősorban annak a fejét. Az áldozat a helyszínen meghalt. Hozzátette, a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A portál információja szerint a kétgyermekes édesanya megölésével gyanúsított férfi nem tett vallomást.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mindketten drogfüggők voltak
A helyiek szerint a gyilkos rendszeresen fogyasztott kábítószert, a kristály rabja volt. Feltehetően a tragédia napján is fogyasztott a szerből, amikor összeveszett Barbarával és meggyilkolta. Az áldozatot és tettest a kábítószer tartotta össze. A nőnek két kisgyereke van, egy ideje nevelőszülőknél vannak. Barbara halála előtt azért küzdött, hogy visszakaphassa őket. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszínelés a gyilkosság után – Forrás: police.hu