A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 44 éves Pest megyei férfi ellen, aki a zebrán szabályosan közlekedő gyalogost gázolt el.

Nem vette észre

A vádlott 2021. december 9-én, 16 óra 15 perckor Pásztón autózva a táblákkal jelzett gyalogos-átkelőhelyet figyelmetlenül közelítette meg, ezért nem vette észre a 75 éves asszonyt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Megsérült

A gyalogos már majdnem átért a zebrán, amikor a sofőr vészfékezett, azonban a balesetet nem tudta elkerülni, az autóval elsodorta az idős asszonyt, aki az úttestre esett, és zúzódásos sérüléseket, valamint bokatörést szenvedett el.

 

Nem tartotta be a KRESZ-t

A baleset oka a férfi figyelmetlensége volt: megszegte a KRESZ vonatkozó szabályait, mert a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem adott elsőbbséget, holott azt a helyet, ahol a gyalogosoknak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének – akár megállással is – eleget tudjon tenni, számolt be róla honlapján az ügyszség.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pénzbüntetés és eltiltás

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben pénzbüntetés és a közúti járművezetéstől való eltiltás kiszabását indítványozta. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.

Pár hete Baranya megyében történt halálos gázolás

Bár a fenti eset végül nem zárult tragédiával, sok esetben sajnos már nem lehet megmenteni az áldozatok életét. Néhány héttel ezelőtt Baranya megyében történt egy sokkoló eset, melynek során egy autós elgázolt egy bicikliző édesanyát és a kislányát. Mint megírtuk az asszony a helyszínen meghalt, a lánya nem sokkal később, a kórházban vesztette életét.

Több méteren át tolta a roncsokat

Az autós, egy 57 éves sofőr vezett, az autós a gázolás után még több méteren tolta maga előtt a roncsokat, mire kidöntött egy távlát és az árokban állt meg.

Somogy megyében is tragédia történt

Május elején pedig egy Somogy megyei gázolásról számoltunk be. Ahogy azt portálunk is megírta a Kaposvári Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal az olasz állampolgárságú férfival szemben, aki egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen okozott végzetes kimenetelű balesetet.

A kórházban halt meg

A borzalmas baleset még 2021-ben történt, az idős asszonyt ugyan kórházba szállították, de később belahalt a sérüléseibe. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezek is érdekelhetnek:

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels