Egy idős férfi rosszul lett favágás közben. A farakás mögé esett és eszméletét vesztette, életét a kutyája mentette meg.
Az előzményekről
Ahogyan tegnap megírtuk, Fekete István életét a kutyája mentette meg, miután rosszul lett. A férfi felesége négy hónapja kórházban volt, számított már a rossz hírre, mégis felkavarta, amikor tudatták vele, hogy a felesége elhunyt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
El akarta foglalni magát
A férfi tehetetlennek, dühösnek érezte magát, bánatát favágással igyekezett enyhíteni, árulta el a Blikk számára. Egyébként sem idegen tőle a munka, hiszen mivel nem beteg, minden nap sétál és tevékenykedik. Fekete István elmondta, hogy szokott horgászni és barkácsolni is. Olykor kolbászt tölt vagy pálinkát főz.
Így történt meg a baj
Elmondta, hogy a felesége halálhírét követően megroggyant. Összeesett, egyenesen a farakás mögé esett. „Napok óta tudtam, Editemnek jobb lesz így, mégis megrendített a hír” – mondta el a lap számára.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hívta a 112-t
A segélyhívót még tudta tárcsázni az idős férfi utolsó erejével. A mentősök szerint zavartan, nehezen érthetően beszélt. Az utca nevét meg tudta mondani, aztán megszakadt a vonal. A mentősök megkísérelték visszahívni a beteget, ám nem vette fel a telefont. A szobi mentősök egység hamarosan odaért ahhoz az utcához, amit a férfi megadott, ám nem találták sehol a beteget.
Egy hangosan ugató kutyára lettek figyelmesek a mentősök
Egy pulikutya hangosan csaholt a mentőautó előtt. Ezt követően megindult gyors léptekkel az egyik utcában található ház irányába. A mentősök az eb után eredtek.
A kutya figyelte, hogy követik-e a mentősök
A puli többször is hátranézett, hogy vele tartanak-e a mentősök. Több száz méter után állt meg, és útját állta a mentőautónak. Kiderült, hogy ahhoz a házhoz kalauzolta a négylábú őket, ahol a férfi eszméletét vesztve feküdt.
Kórházba szállították a bajba jutott férfit
A kutya az orrával bökdöste a mentősöket, hogy merre menjenek, mondta a férfi utólag a Blikk számára. Így találták meg őt a farakás mögött. Dorka kutya hathatós közreműködésének köszönhetően tehát el tudták látni az idős férfit, és stabil állapotban kórházba vitték. Fekete Istvánt alaposan kivizsgálták, majd haza is engedték. A sokktól megemelkedett a vérckorszintje, ám azóta már helyreállt.
A mentősök posztja az eset kapcsán
Így került a kutya a házhoz
A férfi feleségével korábban francia buldogok tenyésztésével foglalkozott. Nyugdíjas korában úgy vélte, jó ha van egy olyan kutya a háznál, amelyik rájuk és a portára is vigyáz. Olyan kutyát szeretett volna, amilyen Fekete István regényében, a Tüskevárban volt az öreg Matula bácsinak volt, Csikasz vagy Bogáncs.
Dorka kutya lett Fekete István hűséges társa
„Dorka, a pulihölgy igazi társ, mióta a feleségem kórházba került, ő vigyáz rám” – mondta a Blikknek Fekete István. A négylábú elhalmozza szeretetével és ragaszkodásával, ennek köszönhetően egy időre el is feledtette vele bánatát. Elmondása szerint Dorka kutya is érzi, hogy ketten maradtak. Az idős férfi hálás a kutyának, hogy segített a mentősöknek, hiszen ha nem teszi, lehet, hogy ma már nem is él. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Dorka kutya, a hős életmentő eb – Forrás: Országos Mentőszolgálat