Nagymamamájának vitt ebédet az a 38 éves nő, aki vasárnap halt meg Nyírcsaholynál, miután autója egy másik járművel ütközött. Az áldozat kislányával utazott, a gyermek saját lábán szállt ki az autóból. Ismerősei szerint Leila édesanyja pár éve hunyt el, nagymamája az egyetlen élő rokona volt. 

Baleset Nyírcsaholynál

Amint arról korábban beszámoltunk, vasárnap 15 óra körül két autó ütközött össze a 4918-as számú úton, a Nyírcsaholy és Nagyecsed közötti szakaszon. A baleset során egy 38 éves mátészalkai asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. További két embert a mentők kórházba szállítottak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Gyorshajtás okozhatta a tragédiát

A balesetet nagy valószínűséggel a túl nagy sebesség okozhatta, de a műszaki hiba sem zárható ki egyértelműen. Nagyecsed felől közlekedett az a személygépkocsi, amiben a 38 éves kétgyermekes édesanya kisebbik gyermekével a nagymamához tartott Nyírcsaholyba.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ebben az autóban utazott anya és lánya

Forrás: police.hu

Ebédet vitt a nagymamának

Friss Média úgy tudja, hogy a nő ebédet vitt a nagymamájának, aki egyetlen élő rokona. A baleset áldozata több éttermet is üzemeltetett, és második párjával nevelte a két gyermeket.

Kislányával utazott

A nő kislányával együtt utazott, a gyermek karcolásokkal megúszta a balesetet, a saját lábán szállt ki az autóból, a másik autó vezetőjét kórházba szállították. A szemtanúk szerint a a balesetet megelőzően az áldozat autója egy kanyarban „kacsázni” kezdett, aztán majdnem ütközött egy terepjáróval is, ezután csapódott neki félig frontálisan a szembejövő személyautónak. 

Helyszíni felvétel a baleset után

Forrás: Traffipax Mátészalka és környéke

38 éves az áldozat

A 38 éves családanyát rengetegen gyászolják. „Szegény Lejla és szegény gyerekek, akiknek mar most hiányzik az anyukájuk. Fiatalon ment el, mint az anyukája. Nyugodj békében – írta a nő egyik ismerőse a közösségi oldalon. 

Az anyukája is fiatalon halt meg

„Lejla emlékére, aki sokunknak volt „kis hercegnő”. Még mi is tinédzserek voltunk, mikor már ott volt közöttünk. Nagynak éreztük magunkat, mert ott volt ő, a „kis picur”, a mindig mosolygós, „ kis vagányi”, ahogy hívtuk: „kis hercegnő”, azaz Lejla. Ott volt a nagyok között, mint egy kabala, akit jó volt kézről kézre adni, hiszen az édesanyja Timi (sajnos ő is pár éve hirtelen halt meg), még a tiszaparti táborokba is elengedte az ifi hittanosokkal egyetlen szemefényét…” – így búcsúzott tőle egy másik ismerőse. 

Ismerősei látták a szirénázó mentőt

„S most, amikor vasárnap délutánján húzódtam szülőfalumban,, hogy elrohanjon mellettem a szirénázó mentőautó, a mellettem ülő édesanyámnak mondtam is: „ott már nem jó, ahová így siet”. Percekkel később jött a hír, ami sokkolóként hatott: „Lejla az!”, a mellette lévő gyermeke megúszta a tragédiát, de ő már nincs közöttünk…”

„Szegény gyerek”

„Egyetlen mondatot tudtam kimondani, és nem szégyenlem, kifolyt a könnyem. Szegény gyermekek, szegény Margó néni (nagymama)! Drága „kicsi hercegnő”, a mennyországból mosolyogj ránk, és segíts nekünk is mosolyogni!” – búcsúzott tőle az ismerőse. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: police.hu