A fogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta a kihallgatása során Herczeg Zoltán, akit vasárnap tartóztattak le drogkereskedelem gyanúja miatt. A divattervező barátait sokkolta az eset, szerintük a divattervező nem élt tudatmódosító szerekkel. Egy ügyvéd szerint akár nyolc év börtönt is kaphat a férfi.

Marihuána és kokain

Ahogy a Kékvillogó.hu hírportálon elsők között beszámoltunk róla, a BRFK nyomozói két férfit fogtak el a negyedik és a tizenharmadik kerületben, egyiküknél összesen 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másik férfinál körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm kokaint találtak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Őrizetbe vették

A rendőrség mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, de csak a divattervezőt tartóztatták le kettejük közül, F. Józsefet nem. Herczeg Zoltán fellebbezett a letartóztatást elrendelő végzés ellen, így az nem végleges – írta a 24.hu.

 

Így zajlik az eljárás

Dr. Kaposi Gergely védőügyvéd szerint a kábítószer büntetőjogilag releváns mennyiséget minden esetben a tiszta hatóanyag-tartalom határozza meg, amit igazságügyi szakértő állapít meg a lefoglalt anyagokból. Csekély mennyiségről beszélünk THC hatóanyag esetében hat grammnál, kokain esetében két grammnál, amelynek a büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjed.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Meghosszabbíthatják a letartóztatást

Az ügyvéd szerint jelentős mennyiségű kábítószerről van szó, ha a csekély mennyiség hússzorosát meghaladja a lefoglalt anyagok hatóanyag-tartalma, ilyenkor öttől húsz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki – írja a Blikk. A gyakorlat szerint a harminc napos letartóztatás tovább három hónappal is meghosszabbítható a nyomozati események függvényében.

„Lehet, hogy néha tolt valamit”

Czutor Zoltánt megdöbbentette az eset, a divattervező barátjaként értetlenül áll a letartóztatás előtt. „Pontosan tudjuk, hogy ebben a körben, amelyben Herczeg Zoltán mozog, illetve a politikusok körében is, hogyan élnek, hogy szórakoznak az emberek. Én Herczeg Zolit 30 éve ismerem, de ez idő alatt soha nem beszéltünk egyszer sem kábítószerről. Lehet, hogy néha tolt valamit, de engem egyszer sem kínált semmivel. Persze lehet, hogy ettől függetlenül ő a keresztapa, csak ez olyan életszerűtlen lenne. Nekem leszámolásízű a dolog, van egy ilyen érzésem, állítólag csőbe húzták, de nyilván részleteket én sem tudok az ügyről”

Életszerűtlen az eset

„De tegyük fel, hogy díler – a Zoli nem most jött le a falvédőről, egy díler nem tart ipari mennyiségű drogot otthon, ez életszerűtlen lenne. Mert ugye ahhoz, hogy letartóztassák, akkora mennyiséget kellett találniuk a lakásban, hogy ne fogyasztónak, hanem kereskedőnek tűnjön” – mondta az Indexnek az énekes.

Másik barát is megszólalt

„Zolit a világ egyik legbecsületesebb embereként ismerem, el nem tudom képzelni róla, hogy kábítószerrel kereskedne. Még akkor sem, ha szegény lenne, mint a templom egere, de erről sincs szó, hiszen ruhákat tervez és lakásokat dizájnol. Ha tartott is a lakásában olyasmit, ami a magyar törvények szerint illegális, az nyilvánvalóan hiba, de a kereskedelmet abszolút kizárnám, ráadásul Zoli épp most készült egy egyhónapos tisztítókúrára, amikor sem alkoholt, sem gyógyszert, vagy mesterséges tartósítószert de még húst sem fogyaszt” – mondta a Blikknek a divattervező egyik barátja.

„Tőrbe akarták csalni”

Egy másik barát ezt mondta: „Zoli sosem beszélt olyasmiről, hogy kábítószert fogyasztana és én sem tapasztaltam ilyesmit. Egyszer, még évekkel ezelőtt szteroidinjekciókat kapott a teniszkönyökére, de ez minden, amiről tudok. Szerintem tőrbe akarták csalni, valaki feljelenthette, mert úgy tudom, névtelen bejelentés alapján fogták el”.

Felesége nem nyilatkozik

Herczeg Zoltán párja nem kívánt nyilatkozni az ügyben. „Az ügyvédeim tanácsára nem nyilatkozom ezzel kapcsolatban, de tudom, Zoli túl lesz ezen” – mondta Mariann.

Liberális világpolgár

Ahogy a Kékvillogó.hu hírportálon írtunk róla, Herczeg Zoltán divattervező és desinger 25 éve van a pályán. Több televíziós műsorban szerepelt. Divatstílusa egyedi, sosem szerette a tömegcuccokat. Egy tervezéséből általában 10 darab készült. „Magyarországon gyárt magyar kollégákkal, magyar munkaerővel, Magyarországon adózik, zömében itt is ad el megfizethető minőségben, büszke a patriotizmusára, miközben nyitott, liberális világpolgár is” – ez áll divatcégének honlapján. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Herczeg Zoltán