Ötmillió forintot vett fel jogtalanul az a férfi, aki nem jelentette be egyetlen hatóságnál sem, hogy a vele egy háztartásban élő édesapja meghalt. Mivel korábban is jogosultsága volt arra, a szülő nevében eljárhat annak hivatalos ügyeiben, két évig senkinek nem tűnt fel, egy halott apja nyugdíját veszi fel hónapról hónapra.

Vádat emeltek

Vádat emeltek a halott apjával együtt élő mosonmagyaróvári férfi ügyében indított büntetőeljárásban. Csalással vádolják, pénzbüntetés és felfüggesztett börtön kiszabását javasolták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva érted el! 

Ketten éltek a nyugdíjból

A bizonyítékok szerint az 53 éves férfi együtt lakott beteg édesapjával. A vádlott édesanyja és testvére már korábban meghalt, ketten maradtak a házban, s mivel ő nem dolgozott apja nyugdíja volt az egyetlen bevételi forrásuk.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Természetes halál

Az orvos szakértők szerint a 83 éves apa valamikor 2019 decemberében halhatott meg. A boncolás során nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, a beteg, idős ember természetesen módon hunyt el.

Betakarta a halottat

A fiú miután észrevette, hogy az apja meghalt, levetkőztette, befektette az ágyába, betakarta, majd az apja hálószobáját bezárta, oda többet nem ment be. Senkinek nem beszélt a halálesetről, ha kérdezték azt válszolta, apja betegeskedik, ágyhoz kötött.

Két évi nyugdíj

A postás 2020 janurja és 2022 februárja között mnden hónapban hozta a nyugdíjat. Ezt korábban is a jogosult fia vette fel, senkinek nem tűnt fel, hogy egy halottnak kézbesítették a pénzt.

Ötmilliós haszon

A két év alatt ötmillió forintot hozott a postás. A pénz nagy részét elköltötte a vádlott, ügyelve arra, hogy a számlákat is pontossan fizesse, nem szerette volna ha kiderül, apja már nem él.

Jöttek a rendőrök

2022 februárjában a rendőrség egy közlekedési szabálysértés ügyében kereste a vádlottat, aki kénytelen volt beengedni házába a járőröket. Amikor azok apja hogyléte felől érdeklődtek elmondta nekik, már hónapok óta nem él az idős ember.

Milliók a párna alatt

Az eljárás során házkutatást is tartott a hatóság. A nyugdíjból 1,7 millió forintot megtaláltak a vádlott ágyában egy rejtekhelyen, a bankókat azonnal lefoglalták.

Vissza kell fizetni

A lefoglalt 1,7 millió forintot visszafizették Magyar Államkincstárnak, de a hiányzó összeget is meg kell téríteni a vádlottnak. Mivel nincs jövedelme, vagyonelkobzást is elrendelhet a bíróság, így bukhatja a házát is.

Felfüggesztett börtön

A büntetlen előéletű férfi ellen költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozták. A vádlott azzal védekezett, kétségbeesésében, nyomorában választott ezt a megoldást. Az idős férfit az önkormányzat temettette el, ennek a kötségeit is behajthatják a vádlotton. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva érted el! 

Kiemelt kép: illusztráció