Damu Roland fényesnek tűntő karrierje 2011-ben ért véget, amikor kiderült, hogy akkori barátnőjét, Andy Vajna későbbi feleségét súlyosan bántalmazta. Börtönévei után a színésznek súlyos pszichés és anyagi gondja voltak.

Meghalt Damu Roland

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, december 27-ére virradó éjjel, 47 évesen meghalt a Damu Roland. A színész december elején kapta el a koronavírust, ezután került kórházba. Olyan súlyos állapotba került, hogy maga hívott mentőt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Műtüdőre került

A kórházban sem javult az állapota, mélyaltatásba tartották, műtüdő lélegeztette. Sajnos az orvosok hiába küzdöttek az életéért, még ezzel a speciális kezeléssel sem tudták megmenteni az életét.

 

Két oltást kapott

A színész ismerőse szerint Damu Roland mindkét oltást felvette, éppen betegsége előtt szerette volna megkapni a harmadikat, de a fertőzése miatt ez már elmaradt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Iskolai színpadon kezdődött a pályája

Damu Roland 1974-ben született, Nyíregyházán járt a művészeti szakközépiskolába, ott, iskolai darabokban szerepelt először. Később több színházban is játszott, de több mint 150 filmben és sorozatban szinkronizált.

A Jóban Rosszban-ban szerepelt

Damu Roland 2005-ben lett országosan ismert színész, amikor szerepet kapott a TV2 sorozatában. 6 évig Várnagy Előd szerepét alakította a Jóban Rosszban-ban. A színész ekkor érte el karrierje csúcsát.

Zűrös gyermekkor

Szülei még gyermekkorában elváltak, édesanyja később újra férjhez ment. A színész többször beszélt arról, hogy milyen nehéz gyermekkora volt. Édesanyjával szinte nem is tartotta a kapcsolatot, sokszor a médián keresztül üzengettek egymásnak. Évekig nem találkoztak, sőt nem is beszéltek egymással.

Bántalmazási ügye

2010-ben került bajba, amikor akkori barátnője, Palácsik Tímea (ma Vajna Tímea) azt állította, hogy a színész súlyosan bántalmazta őt. Pár hónap múlva a TV2 emiatt szerződést bontott Damu Rolanddal. Ezután előzetesbe került.

Börtönbe került

2012-ben jogerős ítéletében kétrendbeli személyi szabadság megsértésében, testi sértés bűntettének kísérletében és erőszakos közösülés bűntettében találta bűnösnek Damu Rolandot, és 4 év 6 hónap börtönbüntetésre, továbbá 1 millió 79 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. 

Családot alapított

A büntetés-végrehajtási intézetből végül a példás magaviselete miatt 2 év és 3 hónap után, 2015. április 6-án szabadult. Ezután újra családot alapított.  

A börtönben házasodtak össze

Damu Roland és Edina 2013-ban házasodott össze a tiszalöki börtönben. A pár a pszichiátrián ismerkedett meg, ahová a színész azelőtt vonult be, mielőtt megkezdte volna börtönbüntetését korábbi párja, Tímea bántalmazásáért. 2016-ban született kislányuk tervezett baba volt.

Pánikbetegséggel küzdött

„Roland áprilisban szabadult, végig téma volt a baba közöttünk, de türelmesnek kellett lennünk, hiszen Roli pánikbeteg volt, várni kellett, hogy a szervezetéből kiürüljenek a gyógyszerek. Gondosan számolgattam a hónapokat, hogy lejárjon az idő szep­temberre. Ennek ellenére már augusztusban teherbe estem” – mondta akkor Edina. Ezután született meg kislányuk, Maja.

Nem tudott visszatérni a szakmába

Damu Roland börtönévei után már nem tudott tartósan visszatérni a színpadra. Hiába küzdött azért, hogy újra színészként dolgozzon, csak kisebb szerepeket kapott. Főleg szinkronizált. Állítása szerint azért került ki a szakmai körforgásból, mert Palácsik Tímea időközben Andy Vajna felesége lett és a szakma tartott a filmproducertől.

Konyhai kisegítő lett

Állandó anyagi gondokkal küzdött. A kisebb színészi szerepeiből nem tudta fizetni a számláit. 2016-ban konyhai kisegítőként dolgozott.

Újra pszichiátriára került

Amikor úgy tűnt, végre sikerült talpra állnia, újabb csapás érte: 2017 januárjában elbukta a pert lánya, Maja felügyeleti jogáért folytatott harcban és ismét padlóra került. A problémák elől pedig az alkoholizmusba menekült. Erről maga mesélt korábban több lapban is. Állapota olyannyira súlyos volt, hogy rohammentő szállította kórházba, ahol két héten keresztül ápolták. Mindezek után három és fél hónapot töltött vidéken, ugyanis orvosai pszichiátriai rehabilitációra küldték.

Főpincér lett

Ezután egy 7. kerületi étteremben pincérként dolgozott. A vendégek nagyon szerették, munkáltatója is elégett volt vele, mégis hátat fordított a vendéglátásnak. Önálló estekből próbált megérni.

Gyógyszerekre kért pénzt

Az utóbbi hónapokban újra súlyos anyagi gondokkal küzdött. Többször kért segítséget ismerőseitől a Facebookon, azt állította, hogy a gyógyszereit sem tudja megvenni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Damu Roland – Forrás: TV2