Ahogyan arról a Kékvillogó is beszámolt, Alec Baldwin színész éppen Új-Mexikóban forgatta az új, Rust című filmjét, melynek felvételén, egy kellékfegyverrel véletlenül megölt egy operatőrt, a rendezőt pedig súlyosan megsebesítette. Ezúttal több hasonló tragédiába torkolló filmforgatást gyűjtöttünk össze.

Éles volt a töltény

A legendás Bruce Lee fiát, Brandon Lee-t szintén egy filmforgatás közben érte egy halálos lövés. Az 1993-ben forgatott A holló című film gonosztevőjét alakító Michael Massee kezében volt a fegyver, aki azt Brandon Lee-re szegezte. Amint elsütötte a fegyvert, a golyó Lee hasába fúródott és a gerince mellett állt meg. Halálosan megsérült, és már nem tudták megmenteni, pedig mindössze 28 éves volt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Öt órát küzdöttek érte

Még nyolc nap lett volna hátra a forgatásból, amikor a baleset történt. Mindenki úgy gondolta, hogy egy pisztollyal forgatott jelenetben vaktöltény van a fegyverben, de végül kiderült, ez nem így volt. Öt órát küzdöttek a meglőtt színészért az orvosok, de nem sikerült megmenteniük.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem találták bűnösnek

Massee-t nem találták bűnösnek az eset után, de borzalmasan megrázták a történtek. „Abszolút nem kellett volna ennek megtörténnie. Nem is az én feladatom lett volna a fegyver kezelése, amíg el nem kezdtük forgatni a jelenetet és a rendező közben változtatott rajta. Ami Brandonnal történt, tragikus baleset volt… nem hiszem, hogy valaha is képes lehetsz túltenni magad egy hasonló dolgon” – nyilatkozta egy interjúban 2005-ben.

Vonat sodorta el

Sarah Jones, a Vámpírnaplók asszisztense 2014. február 20-án Georgia-állambeli Wayne megye egyik vasúti hídján forgatott, amikor egy arra haladó, váratlanul megjelenő tehervonat magával sodorta őt  és további hét stábtagot pedig súlyosan megsebesített.

Sikerült elugraniuk

Három másodperccel a tragédia előtt William Hurt, Wyatt Russel és két munkatársuk biztonságban el tudott ugrani a vonat útjából. A mindössze 27 éves Sarah Jones halálát a kellék részét képező ágy okozta. „A vonat beleütközött a kórházi ágyba, ami felrepült és egy része eltalálta Saraht és a mozdony elé lökte” nyilatkozta Sarah szüleinek az ügyvédje, akik beperelték a stábot a tragédia után.

Az egyetlen, akit elítéltek

Randall Miller eddig az egyetlen rendező, akit Amerikában elítéltek valamelyik stábtag vagy színész halála miatt, ami az ő forgatásán következett be. A bíróság gondatlan emberölésben találta bűnösnek, amiért egy év börtönbüntetést kapott.

Saját magát lőtte le

1984-ben egy amerikai tévés színész, a 26 éves Jon-Erik Hexum élete is véget ért, pedig a Cover Up című sorozat sztárja előtt ígéretes jövő állt.  A forgatás egyik szünetében Hexum unatkozott, ezért a kellékpisztolyból kiürítette az összes vaktöltényt egyetlen kivételével – orosz rulettet kezdett játszani. A pisztoly elsült, a vaktöltény pedig  Hexum koponyájába hatolt.

Nem tudták megmenteni

Az összetört csontszilánkok olyan belső vérzést okoztak az agyában, hogy öt órás műtéttel sem tudták megmenteni. Hat nappal később agyhalottnak nyilvánították a fiatal színészt. Fontos megjegyezni, hogy a vaktöltény csak távolról nem okoz sérülést, közvetlen közelről ugyanolyan veszélyes, mint bármilyen másik fegyver.

350 halálos baleset

Körülbelül 350 halálos balesetről tudunk a televíziózás és film történetéből. Sok sérülést okoztak és okoznak a nem biztonságos munkakörülmények.  Egy hindi nyelvű televíziós dráma, a Tipu szultán kardja forgatásán például 62 stábtag és színész vesztette életét, miután tűz ütött ki a stúdióban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Alec Baldwin