Kilenc helyszínen kilencven rendőr vett részt az akcióban, akik összesen kilenc gyanúsított férfit állítottak elő a rendőrkapitányságra. A gyanú szerint az elkövetők különböző internetes csalásokat követtek el az egész ország területén. A sértettek kisebb-nagyobb összegű előleget utaltak az elkövetőknek, akik a tranzakció után elérhetetlenné váltak.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalának, és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek segítségével bűnszervezetben elkövetett csalás, továbbá pénzmosás és lopás bűncselekmények gyanúja miatt tartottak összehangolt akciót Mezőszemerén, Szihalmon és Ózdon.
Továbbá három nagyobb értékű terepjárót, műszaki cikkeket, aranyékszereket, valamint készpénzt foglaltak le. Az egyik lakásban egy háziállatként tartott őzgidát is találtak a rendőrök, melyet átadtak a Tisza-tavi Ökocentrum munkatársainak.
A 40 éves Cs. Zsoltot, valamint öt mezőszemerei társát a nyomozók őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki, továbbá előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az Egri Járásbíróság 2020. május 28-án elrendelt. További három társuk szabadlábon védekezhet.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzése érdekében ismételten kérjük, hogy mindig csak megbízható weboldalról vásároljon, legyen gyanakvó, ha valami irreálisan olcsó, és soha ne utaljon előre pénzt ismeretleneknek! – írja a police.hu.
Kiemelt kép: Letartóztatás – Forrás: police.hu