Akár egymillió eurós, vagyis mai árfolyamon 405 millió forintos kártérítést is kaphatnak azok, akik a veronai buszbalesetben elvesztették az egyik hozzátartozójukat. A buszsofőrnek börtönbe kell mennie. V. János eddig bujkált a 6 éves büntetés elől, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, Békéscsabán kapták el.

Tragikus este

Franciaországi síelésről jöttek hazafelé a budapesti Szinnyei Merse Pál Gimnázium diákjai azon a 2017. január 20-i estén. Verona körüli kőrgyűrűn jártak, amikor a busz szalagkorlátnak, majd az autópályán egy hídpillérnek csapódott, ezután kigyulladt. A balesetben 18 ember, köztük diákok égtek halálra. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kártérítést kapnak

A túlélők és az áldozatok hozzátartozói számára a biztosítótársaság 1 milliárd 890 millió forint kártérítést és sérelemdíjat fizetett. De az elhunyt gyerekeket, családtagokat semmilyen pénz nem adhatja vissza nekik.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

12 évet kaptak

A busz sofőrjét, V. Jánost első fokon 12 év börtönre ítélték, és eltiltották a vezetéstől, mert kiderült, alvászavaros. Tavaly ősszel mondták ki a jogerős ítéletet az ügyben, amelynek értelmében V. János első fokon kiszabott 12 éves ítéletét a felére mérsékelték, vagyis a sofőrnek hat évet kell börtönben töltenie.

Börtönbe került a sofőr

Krizsány László, az egyik áldozat édesapja a Borsnak most V. János büntetésével kapcsolatban elmondta: némi vigaszt ad a lelkének, hogy a felelős végre börtönbe kerül.

Személyre szabott kártérítés

A tárgyalási folyamat végén azt is megállapítja a bíróság, hogy a tragédiáért milyen arányban felelős V. János, illetve az autópálya. A bíróság személyre szabottan fogja megállapítani a kártérítés mértékét. Ugyanazon elhunyt után többen is kapnak pénzt és figyelembe veszik a rokonsági fokot.

Rokonsági fok

Teljesen máshogy kezelik azt, aki a gyermekét, az unokáját, a testvérét, vagy éppen a szülőjét vagy házastársát veszítette el, mint ahogy azt is figyelembe veszik, hogy valakinek az egyetlen gyermeke hunyt el, vagy például a több gyermeke egyike.

Nincs vége az ügynek

A lap arról is ír, hogy az ügynek még mindig nincs vége, hiszen az autópálya illetékesei elleni büntetőügy még mindig folyamatban van. Ha ez is lezárul, akkor tudnak majd az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek kártérítést követelni.

1 millió euró

Massimiliano Scaringella, olaszországi ügyvéd elárulta, hogy az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió eurót (hétfői árfolyamon 406 millió forintot) ítélhet meg a bíróság.

Békéscsabán vették őrizetbe a sofőrt

Közben alig két hete őrizetbe vették a veronai buszbaleset bujkáló sofőrjét. V. Jánost Magyarországon, hiszen a férfi nem jelent meg egyetlen kinti tárgyaláson sem, emiatt nem is tudták letartóztatni. Ez idő alatt végig Békéscsabán élt, munkát vállalt, dolgozott. Elfogására azok után került sor, hogy a veronai ügyészség augusztusban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, ennek köszönhetően vették őrizetbe. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: ebben a buszban utaztak a gimisek