Senkinek nem kívánja azt az érzést, amelyet átél minden reggel – ezt üzente az a megkínzott nő, akit egykori barátja örökre megvakított pár héttel ezelőtt. Gy. Attila nem először bántalmazta Gabriellát, a fiatal nő rettegésben élt. Korábban egy búcsúlevelet is írt családjának, számított arra, hogy az agresszív férfi bármire képes.

Tragédia Kemecsén

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, borzalmas dolog történt néhány héttel ezelőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén, ahol egy férfi kegyetlenül megkínozta egykori szerelmét. Gy. Attila azt követően esett neki volt párjának, hogy a nő újból elutasította őt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Örökre megvakult

A férfi emiatt olyan haragra gerjedt, hogy puszta kézzel nyomta ki a fiatal nő mindkét szemét, ezután pedig a sorsára hagyta. A férfi elmenekült, a rendőrségnek csak napokkal később sikerült elfognia. Gabriella örökre megvakult.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Interjút adott a testvér

Exkluzív interjút adott a Heti Napló Sváby Andrással című műsornak a megkínozott nő testvére. Róbert vonattal érkezett Kelenföldre, ahol a műsor riportere, Hadas Kriszta várta. A férfi elmondta, hogy testvére, egy védett házban van, de azt, hogy pontosan hol, nem árulta el.

Szolid embernek ismerték meg

Róbert azt mondta, hogy Attilát, egy nagyon szolid, munkaszerető embernek ismerték meg. Gabinak azt mondta, szeretne a család része lenni.

Rózsát vitt szerelmének

Róbert, aki szociális munkásként börtönben dolgozik, észrevette, hogy a férfin vannak olyan külsérelmi nyomok, amely nem egy szolid emberre utalnak. Ennek ellenére Gabi családja semmit nem tudott arról, hogy Attila büntetett előéletű.  

Letagadta, hogy miből él

Róbert azt mondta, testvére szerette őt, „mert udvarolt, rózsát vitt neki”. A nőnek imponált, hogy egyedülálló anyaként valaki szereti és megbecsüli őt. Gy. Attila azt mondta, hogy jószágokat tart, abból él, ezzel szemben droggal kereskedett, de ez is csak hónapokkal később derült ki.

Jár egy esély

Róbert és családja hívő emberként mégis úgy gondolta, hogy „mindenkinek jár még egy esély”. Aztán az első veszekedés rögtön agresszióba torkollott. Gy. Attila a fiatal nő arcát ököllel ütötte, nagy erővel fojtogatta.

Elrabolta a nőt

Később a nőt el is rabolta. Egy kést tartott a torkához és úgy húzta be az autóba. A nőnek egy rövid idő után sikerült megszöknie, amikor egy vásárlás során bemenekült az egyik drogériába.

Durván megfenyegette

Az eset után Attila újra megkereste Gabriellát, behúzta egy erdőbe, ahol megerőszakolta, megfenyegette, hogy ha feljelenti, akkor megöli az egész családját. Ezután a nő a gyerekét még az óvodába sem merte elvinni.

Mindenki tudott mindenről

Róbert azt mondja, a háziorvostól kezdve, mindenki tudott arról, hogy testvérének mit kell átélnie. De úgy érzni, senki sem segített.

Búcsúlevelet írt

„Drága testvérem Robi, te tudod, hogy mennyire szeretlek, gondoskodjatok anyuval közösen Miráról” – olvasta fel sírva Róbert Gabriella korábban írt búcsúlevelét. Róbert szerint a fiatal nő úgy élt minden nap, hogy bármikor meghalhat.

Gabriella üzent

„Minden reggelem az olyan, hogy nem kívánom senkinek. Minden perc, mi akkor volt, minden előjön. Fáj a lelkem, ezt feldolgozni, ezt nem lehet, se megérteni nem lehet” – mondta hangüzenetében Gabriella.

Lakást szeretne venni neki

A tragikus sorsú nő jelenleg egy védett házban van. Ott 6 hónapig maradhat. Utána hová megy, az még kérdéses. Róbert Hadas Krisztának azt mondta, hogy egy összefogásra van szükség, egy akadálymentesített lakást szeretne venni testvérének, amely távol van a rémségek településétől, Kemecsétől.

„Még neki sem kívánom”

„Gabi teljesen megvakult, soha senkinek nem kívánom, még neki sem, ennek a nyomorultnak sem” – mondta sírva a nő testvére.

Elmeorvos vizsgálja

Közben kiderült, elmeorvos vizsgálja azt a minősített emberölési kísérlettel gyanúsított 33 éves férfit, aki két és fél héttel ezelőtt megöléssel fenyegette, majd mindkét szemére megvakította a volt barátnőjét Kemecsén –mondta a 24.hu-nak Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csoportvezető ügyész.

Nem emlékszik a történtekre

Az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi azt mondta az elfogása után, hogy nem emlékszik a történtekre, és nagyon sajnálja az esetet. A folytatólagos kihallgatására viszont még nem került sor a szóvivő tájékoztatása szerint. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az ATV teljes riportját itt tudod visszanézni

Kiemelt kép: Gabriella, az áldozat – Forrás: ATV