A túlélők és a szemtanúk számára máig kitörölhetetlen az emlék. Pontosan negyvenöt évvel ezelőtt, 1978. április 13-án, csütörtökön délután 5 óra 10 perckor, a legnagyobb délutáni forgalomban történt a Boráros téri HÉV-végállomáson a 18 halálos áldozatot követelő baleset.

Belerohant a várócsarnokba

A Csepel felől érkező, négy motorkocsiból és két pótkocsiból álló HÉV-szerelvény 30-40 km/h sebességgel átszakította a vágánybakot, majd belerohant az állomásépületbe és a várócsarnokba, ahol az esős idő miatt nagyon sokan tartózkodtak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Tizennyolcan haltak meg

Az első kocsi teljes hosszában végigszántott a várócsarnokon, romba döntve az épület felét. Tizennyolcan meghaltak, tizenhatan a helyszínen, ketten a kórházban, öten életveszélyes, heten súlyos, tizenegyen könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár meghaladta a 2,5 millió forintot.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nagy erőkkel érkezett a segítség

A helyszínre a tűzoltóság nagy erőkkel kivonuló egységei érkeztek meg elsőként. A sérültek ellátását már ők megkezdték. Nem sokkal utánuk befutottak az Országos Mentőszolgálat eset- és rohamkocsijai. Az öt legsúlyosabb sérültet a Honvéd Kórház baleseti sebészetére szállították. Közülük négy személy a traumatológia intenzív osztályára került, egy sérültet pedig azonnal az idegsebészeti műtőbe vittek; a két legsúlyosabb, válságos állapotú sérült életét nem tudták megmenteni.

Le kellett bontani az épületet

A szerencsétlenség súlyosságához hozzájárult, hogy az állomásépület a vágányok meghosszabbításában, közvetlenül az ütközőbakok mögött helyezkedett el. Az épület annyira megrongálódott, hogy le kellett bontani. Hasonló baleset elkerülésére a vágányoktól hátrébb létesült egy ideiglenes váróépület, majd a tér 1980-as évek eleji átépítésekor a Duna felőli peron mellett került sor az új, végleges állomásépület kialakítására.

Három embert vettek őrizetbe

A szerencsétlenség után a BRFK őrizetbe vette a két Ladó Sándor László 21 éves és Vanyorek Károly 36 éves HÉV-motorvezetőt, valamint Samu János 30 éves villanyszerelőt. Az igazságügyi, műszaki és forgalmi szakértők bevonásával lefolytatott hatósági vizsgálat a motorvezetők és a HÉV-szervizszolgálat felelősségét állapította meg.

Elítélték őket

A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság ítéletében, 1979 márciusában Vanyorek fogházbüntetésének tartamát 3 év 4 hónapra emelte, s mindkét vádlottat véglegesen eltiltotta a vasúti járművek vezetésétől. A Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának határozata megállapította: a balesetet a vádlottak mulasztása és – részben erre visszavezethető – műszaki okok idézték elő – írta visszaemlékező cikkében az ittlakunk.hu.

A tragédia helyszíne

Forrás: csepel.info

Ezt nem lehet elfelejteni

A csepel.info néhány évvel ezelőtti visszaemlékező cikkéhez kapcsolódóan több egykori túlélő és szemtanú is megszólalt. Mindannyiuk számára megrázó élmény volt, ami történt, és nem tudják elfelejteni a tragikus, megdöbbentő pillanatokat.  

„Azóta nem állok be semmilyen közlekedési váróba”

„Aznap volt a szakközépiskolai felvételim, és egy másik csepeli fiúval jöttem haza. Ez volt a szerencse, nagyon tetszett nekem a fiú, ezért vagánykodva nem álltunk be a váróba. 14 évesek voltunk és inkább áztunk. Akkor nem, hogy mobil, de telefon se volt, főleg Csepelen. Este értem haza, nem tudták mi van velem. Sose felejtem el. Azóta nem állok be semmilyen közlekedési váróba soha” – írta egy túlélő.

Szörnyű volt a látvány

„Én a HÉV-en voltam, talán a 2. kocsiban. Szörnyű látvány fogadott, amikor kiszálltunk, kisgyerek voltam, de emlékszem most is” – tette hozzá egy másik túlélő. „Amit a mai napig nem értek: a motorkocsivezető a Déli összekötő vasúti hídnál miért nem húzta le az áramszedőt? Onnan lejt a pálya és becsorgott volna a Borárosra” – írta egy kommentelő. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: BKK