Vádat emeltek egy debreceni gépkocsis ámokfutó ellen, akit februárban több mint száz kilométeres autós üldözés után fogtak el a rendőrök – közölte a főügyészség.

Ellenőrizték volna

A közleményben felidézték, hogy február elején egy érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező 39 éves férfi Debrecenben egy közúti ellenőrzés során nem állt meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ivott

Ittas állapotban volt, több települést érintve, hosszasan menekült a rendőrök elől, miközben figyelmen kívül hagyta a megállásra utasító jelzéseket, számos közlekedési szabályt megszegett, túllépve a sebességhatárokat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Egy darabig sikeresen menekült

Az üldözés során átszáguldott Nádudvaron, Hajdúszoboszlón és Hajdúszováton, majd vissza Debrecenbe, ahol letért egy földútra. A rendőrök ekkor szem elől tévesztették.

Megtalálták

A sofőr elfogására riasztották közben a Készenléti Rendőrséget is. A környéket átfésülő készenlétisek rá is bukkantak az álló, de járó motorú autóra. Megpróbáltak intézkedni a kocsiban ülő sofőrrel szemben, de ő újra elmenekült.

Rendőr felé ment

Amikor egy négysávos főúton megpróbálták megállítani, szándékosan közvetlen veszélynek tette ki az egyik rendőr életét, testi épségét, ugyanis 120-140 kilométeres sebességgel száguldó autóját az intézkedő rendőr felé kormányozta.

Mint a filmeken

Elugrott

A rendőr csak úgy tudta elkerülni, hogy az amokfutó elgázolja, hogy elugrott a gépkocsi elől. A férfi végül Debrecenben egy kanyarban elveszítette az irányítást a gépkocsija felett és árokba sodródott.

Ez is érdekelhet:

Súlyos az állapota annak a motorosnak, aki Debrecenben ütközött egy autóval – Fotók a helyszínről.

Sok mindennel vádolják

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés, továbbá ittas vezetés miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon az elkövetés óta letartóztatásban lévő, többszörösen büntetett férfi ellen – olvasható a közleményben.

Címlapfotó a rendőrségi videóból való.