A Debreceni Törvényszék tegnap este helyszíni tárgyalást tartott, ahol hihetetlen részletességgel elevenítették fel a borsodnádasdi Csenge meggyilkolásának végzetes pillanatait.

A Blikk információi szerint K. Csenge gyilkosa végig zavartan állt, amikor az aknát tanulmányozták, a lány édesanyja pedig rosszul lett, őt mentő kellett elvigye.

Az események felelevenítése közbe a halott lányt egy bábu helyettesítette, a vádlottnak pedig el kellet mondani, hogy annak idején milyen pózban talált rá Csengére, illetve azt is megnézték, hogy miként kerülhetett Csenge az aknába. A lap úgy tudja, hogy a vádlott jó ideig nem beszélt, ám valamivel 22 óra után végre elkezdett válaszolni a kérdésekre.

Mint ismert és ahogyan arról a KÉKfény.com portál is beszámolt 2017. szep­tember 3-án egy kétségbeesett édesanya hívta a rendőrséget, hogy lánya előző délután elment a barátaival szalonnát sütni, és azóta nem tud semmit róla.

Rendőrök, kutatómentők keresték Csengét, de már csak a holttestét találták meg. Miután kihallgatták a barátait, kiderült, hogy utolsó óráit B. Rolanddal töltötte. A fiú először tagadta, hogy köze lenne a lány halálához, ám a hazugságvizsgálaton megbukott: elismerte, hogy valóban Csengével volt a végzetes éjszakán. A Zsaru magazin azt írta, hogy a tini szerint a lány kétszer is elment valahova. Másodszorra után ment, és egy ösvényen találta meg meztelenül, eszméletlen állapotban. Azt hitte, halott. Ekkor pánikba esett, és Csenge testét a ciszternába lökte, aminek az alján víz állt, és ­amibe végül Csenge bele­fulladt.

<

A Blikk, szakértői véleményekre hivatkozva azt írta, fulladás okozta a 17 éves lány halálát, tehát akkor még élt, amikor barátja bedobta az aknába.

<

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

<
<