Nem tudni, mi vezette azt a férfit, amikor úgy döntött, rögtönzött máglyát csinál a cellájában. Az őröknek kellett megmentenie a foglyot, aki égési sérüléseket szenvedett.

Majdnem megölte magát

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet felügyelőinek köszönheti az életét az a külföldi állampolgárságú letartóztatott, aki 2022. december 14-én délelőtt szándékosan tüzet okozott a zárkájában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elszabadult a pokol

A III-as számú objektumban (ez a kőbányai Maglódi úton található – a szerk.), elhelyezett 35 éves fogvatartott az ágymatracát gyújtotta meg, majd amikor észlelte, hogy a lángok magasra csapnak, megpróbálta eloltani, de a tüzet már nem tudta megfékezni.

 

Sikerült időben közbelépni

A rendkívüli eseményt a szolgálatban lévő felügyelők észlelték, akik a szakmai protokollt követve a fogvatartottat a lángokban álló, füsttel teli zárkából – saját életük, testi épségük kockáztatásával – kimenekítették, az első segély nyújtását megkezdték, majd porral oltóval elfojtották a tüzet. Ezzel egy időben a szomszédos zárkákat is kiürítették és értesítették a mentőszolgálat, illetve a katasztrófavédelem munkatársait.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Többször mentenek életet.

Az intézetbe érkező tűzoltók tűzvizsgálatot hajtottak végre, a mentőszolgálat munkatársai az égési sérüléseket szenvedett fogvatartottat ellátták, majd külső egészségügyi intézménybe szállították. Évente 10-15 fogvatartott életét mentik meg a büntetés-végrehajtási dolgozók.

Kiemelt figyelem

A büntetés-végrehajtási szervezet valamennyi munkatársa kiemelt figyelmet fordít az elítéltek önkárosító cselekményeinek megelőzésére, megakadályozására – zárul a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának tájékoztatása.

Mindent látott a kamera

A képsorok elképesztőek. Önmagában meghökkentő, hogy valaki ilyesmire vetemedik, de az még érthetetlenebbé teszi a dolgot, hogy miért egy bekamerázott cellában teszi. A felvételen teljesen jól látszik, ahogy a férfi idegesen jár-kel a cellájában.

Rájöhetett, hogy hatalmas bajt csinált

Vélhetően egy letartóztatásban lévő illetőről lehet szó, hiszen nem hordta a börtönben kötelező egyenruhát. Majd egyik pillanatban odalép az ágyán felhalmozott dolgokhoz, s egy pillanat alatt lángolni kezd a kupac. Később látható, amint a férfi szeretné valahogy megfékezni a tüzet, de már esélye sincsen.

Maga alatt vágta a fát

A közleményből nem derül ki, hogy milyen állampolgárságú a férfi és mivel gyanúsítják. Egy biztos: amellett hogy veszélybe sodorta a közelében lévők életét, még többet tölthet a rácsok mögött, ugyanis a felvételek alapján aligha kétséges, hogy bűnösnek találják közveszélyokozásban.

Még többet ülhet

Ez alapesetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ehhez jön még hozzá az a büntetési tétel, ami miatt a férfi ellen eljárás folyik – így kijelenthető, hogy hosszú évekig a rácsok mögött marad, s még jobban figyelni fognak rá. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt pedig a már sokat emlegetett videó

(Kiemelt képünk a kamerafelvételből való.)