Nem érdekelte semmi a hős egyenruhást, akinek csak az járt a fejében, hogy megmentse a fiatal lány életét. Megpróbálta szóval tartani, miközben sikerült megközelíteni a nőt, majd visszaemelték.

Rettenetes pillanatok

„Tisztában voltam a veszélyekkel, de nem erre gondoltam. Nekünk ezt kell tennünk, mindent meg kellett próbálnunk, hogy megmentsük a lányt” – ezt mondta az a rendőr, aki társaival együtt megmentett egy fiatal nőt, aki vasárnap este akarta magát a Dunába vetni a Margit hídról. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez volt a taktika

A rendőrök percek alatt kiértek a helyszínre, ahol a fiatal nő hangosan sírt és többször elmondta, hogy meg akar halni. Míg az őrmester átmászott a korláton és megkerülte a keskeny beton pillért, társa Nádasdi Csaba szóval tartotta a zokogó nőt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Sikerült berántani

„Angolul tudtam beszélni a lánnyal, folyamatosan szóval tartottam és próbáltam megnyugtatni. Közben a VI. kerületi kollégákkal figyeltük Rolandot, hogy mikor ér oda a lányhoz.” A folyamatos kommunikáció közben Mihály Roland meg tudta közelíteni a fiatal nőt, majd rögtön megragadta a kabátját, társai pedig őt biztosították.

Veszélyes művelet

„Miközben megfogtam a lányt, a másik kezemmel Csabába kapaszkodtam” – mesélte Roland. Miközben Nádasdi Csaba a társát biztosította, a 6. kerületi rendőrök megfogták a lányt és a ruhájánál fogva átemelték a korláton és biztonságba helyezték. Ezt követően a fiatalt átadták a mentőknek, akik további vizsgálatokra kórházba vitték.

Sajnos nem ez az első eset

Mint korábban beszámoltunk róla, a múlt hónapban szintén hasonló jelenet játszódott le a hídon. Ekkor szintén egy fiatal lány szeretett volna véget vetni életének. Már a korláton kívül ült, egy arra járó férfi tartotta vissza őt, míg meg nem érkezett a segítség.

Nagyon sok rendőr ment a helyszínre

A bejegyzés szerint a járőrök három kerületből perceken belül odaértek a hídra, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vízirendészei pedig a folyón figyeltek és álltak készenlétben, ha a lány mégis leugrana.

Egyik rendőr a kőfalra mászott fel

Egy másik járőr a kőfalra mászott fel és ragadta meg a lány karját, míg kollégája a korlát alatt a lány lábát fogta meg. Az egyenruhásoknak és civil segítőjüknek végül együttes erővel sikerült visszaemelni a 19 éves fiatalt, aki sokkos állapotban küzdött ellene, hogy megmentsék. Mentőt hívtak hozzá, kórházba vitték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A korábbi eset

Itt pedig a vasárnap készült felvételek

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

(Kiemelt képünk a helyszínen készült, forrás: police.hu.)