Amint azt a Kékvillogó is megírta összeütközött két személyautó október 21-én, pénteken délután Budapest 13. kerületében, a Röppentyű utca és a Fáy utca kereszteződésében. A brutális balesetről akkor lapunk több fotót is közölt, az ütközésben egy anya és a kamasz lánya is megsérültek. Az esetről most egy videó is előkerült, amit egy másik autó fedélzeti kamerája rögzített. Ezt a cikkünk végén lehet megnézni.

Tűzoltók is érkeztek

Mint megírtuk a balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az egységek az egyik autóba szorult embert kiemelték és átadták a mentőszolgálat munkatársainak, derült ki akkor a Katasztrófavédelem közléséből. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A kereszteződésben történt

A helyszínen a BudapestKörnyéke.hu helyszíni tudósítója is ott volt, aki elmondta, péntek délután súlyos baleset történt Angyalföldön, a Röppentyű utca és a Fáy utca jelzőlámpás kereszteződésében. Egy Volkswagen Golf kombi a Petneházy utca felől érkezett, majd telezöldnél balra, a Fáy utcába kanyarodott.

 

Fotó a helyszínről:

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Belecsapódott

A szemből jövő autók a belső sávban megálltak, ám a Golf vezetőnője azt nem észlelte, hogy a szemből a külső sávban, amelyből jobbra kanyarodni és egyenesen is lehet haladni, egy Porsche Cayenne érkezik tempósan. Folytatta a kanyarodást, és pár pillanattal később a Cayenne a Golf elejébe csapódott.

Nagy erejű ütközés

A nagy erejű ütközés következtében a Volkswagen többször megpördült a tengelye körül, a Porsche pedig a járdaszegélynek hajtott, amitől kitört a jobb első futóműve, majd kidöntött egy jelzőtáblát, végül egy ott álló szellőzőkéménynek vágódott. Akkora erejű volt az ütközés, hogy a Golf akkumulátora kiszakadt a motortérből.

Helyszíni felvétel:

Anya és lánya a Golfban

A Golfban anya és tini lánya utazott, egyikük sem volt bekötve, így pörgés közben sajnos a lány kirepült az autóból és az úttestre zuhant, majd a Porsche alá sodródott. Nagy szerencse, hogy egyrészt épp ott van egy gumis műhely, ahonnét a két sarokkal arrébbról a helyszínre riasztott készenléti rendőrök tudtak kérni egy emelőt, ezzel emelték fel a Cayennet, hogy ki tudják húzni a lányt, másrészt egy mentőautó épp a Röppentyű utcán állt továbbhaladásra várva, így azonnal meg is tudták kezdeni az ellátását.

Tűzoltók emelték ki

A sofőrt pedig a fővárosi hivatásos tűzoltók emelték ki a Golfból, ő sem használta a biztonsági övét, bár a légzsákok így is kinyíltak. Mindkettőjüket súlyos állapotban szállították kórházba végül. A Porsche vezetője ki tudott szállni a roncsból (sőt, szemtanúk azt állítják, úgy kellett visszahozni, mert el akart menekülni), bár sem ő, sem hölgy utasa nem volt bekötve, de náluk is minden légzsák kinyílt, mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek, őket is kórházba szállították, a sofőrt vérvételre is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Helyszíni felvétel:

Mutatjuk a felvételt:

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.