Kis híján az életébe került egy biciklisnek, hogy betartotta a KRESZ szabályait a fővárosban, számolt be róla a Budapesti Autósok.

Ledudálta a troli

Az eset a 14. kerületben történt, a Fogarasi úton haladó kerékpáros által használt sáv hamarosan megszűnt, így a biciklis be akart sorolni az eggyel beljebb lévőbe, ahogyan az szabályos. A mögötte haladó troli viszont dühös dudálásba kezdett és leszorított a biciklist. A portál cikke szerint a sofőr arra számított, hogy a kerékpáros inkább az út szélét fogja követni, hogy elkerülje a forgalmat, derült ki a Budapesti Autósok cikkéből. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kinek van igaza?

„A kerékpáros – szabályosan – NEM HAJT BE a buszsávba, hiszen ennek lehetőségét külön tábla / felfestés szabályozza. Jelen esetben pedig semmi nem engedélyezte ezt számára!” – magyarázták a videó leírásában. A biciklis ezt követően azt írta az oldalnak:

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megszólalt a biciklis

„Nem volt tábla, hogy a buszsávban haladhatok tovább, ezért soroltam volna át, amikor a buszos dudált, kielőzött, és rám húzta a buszt.” A döbbenetes esetről videó is készült, melyen pontosan látható, milyen közel volt a biciklis ahhoz, hogy elcsapja a troli.

Itt a videó:

Eg biciklis futárt is atrocitás ért

Amint azt a Kékvillogó is megírta 2021. október 28-án Budapesten, a 7. kerületi egyirányú Kisdiófa utcában szembe ment a forgalommal egy autós, amit egy fedélzeti kamera rögzített. A felvételen az is látszott, ahogy a szabálytalankodó gépkocsivezető mellett megállt egy biciklisfutár, és kérdőre vonta a vezetőt. A sofőr válaszul a kormányt a kerékpáros felé tekerte, majd gázt adott és elütötte.

Elfogták a rendőrök

Ezután az autós tolatva elhagyta a helyszínt, de néhány perccel később visszaért; ekkor fogták el az erzsébetvárosi rendőrök. A futár az ütközés következtében súlyosan megsérült.

Előállították

A 28 éves K. Richárdot előállították, és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi tagadta, hogy szándékosan ütötte el a biciklist.

Már korábban is ráhúzta a kormányt

Később azonban kiderült, hogy a futárra már egy utcával korábban ráhúzta a kormányt, és abban az utcában is szabálytalanul, forgalommal szembe haladt az autós. Ezért jött utána a futár, hogy kérdőre vonja, mi történt.

Elvették a jogosítványát

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai a 27 éves K. Richárd jogosítványát elvették és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Mindent tagadott először

Vallomásában a férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint tíz éve vezet, de nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a Dob utcában egy parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta az út szélére a kormányt, és a Kisdiófa utcában is véletlen ütötte el a biciklist, amikor rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába és meg akart fordulni.

Az ügyészségen folytatódik

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait pedig a napokban átadták az ügyészség részére. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Budapesti Autósok videorészlet