VV Fanni édesanyja megtörte a csendet, hosszú évek óta először nyilatkozott a sajtónak. A szomorú asszony elmesélte, hogy a mai napig üzeneteket küld gyermeke telefonjára. Úgy érzi, hogy kitépte a szívét a lánya gyilkosa. Szerinte B. László volt a tettes, nemsokára az ítélethirdetésen a szemébe fog nézni.

Megtörte a csendet

VV Fanni édesanyja hosszú évekkel ezelőtt a hallgatást választotta, a gyásztól megtört asszony nem állt szóba újságírókkal. Most azonban úgy döntött, a Blikknek beszél először az érzéseiről, sőt elmondja azt is, hogy mire számít lánya feltételezett gyilkosának ítélethirdetésekor. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A mai napig nem került elő VV Fanni holtteste

A Való Világ című műsorban lett híres VV Fanni, igazi nevén Novozánszki Fanni. A fiatal hölgy 2017. november 20-án tűnt el, a meggyilkolásával B. Lászlót gyanúsítják, ő látta utoljára élve a lányt. Fanni holtteste a mai napig nem került elő.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nagyon jóban volt az édesanyjával

A lap szerint Fanni és édesanyja, Kati kapcsolata sokkal több volt, mint egy lány és egy anya viszonya, barátnők közt is ritka az olyan lelki szimbiózis, mint ami kettőjük között fennállt. Mindent tudtak egymásról, titok nem létezett közöttük. Az édesanya, ha nehezen is, de beletörődött abba, hogy lánya egy jobb élet reményében a testét árulja, ebből teremti meg azt a luxust, amit dolgos szülei nem tudtak megadni neki.

Egy 24 éves lányt senki sem tud megállítani

„Tudom, hogy sokan megszólnak ezért, de meg kell érteniük, hogy egy 24 éves felnőtt lányt senki nem tud megállítani. Nem papoltam neki, cserébe teljes őszinteséget és felfoghatatlanul sok szeretetet kaptam.” – mesélte a szomorú anya a lap munkatársának.

Legcsodálatosabb ajándék

„Bármit is dolgozott, nekem ő a legcsodálatosabb ajándék az életemben. Minden szülőnek ilyen jó lányt kívánok. Rettentően féltettem, éppen a munkája miatt, azt azonban álmomban sem gondoltam, hogy a legsúlyosabb árat kell fizetni az életmódjáért.” – folytatta az édesanya.

Sokat gondol Fannira az édesanyja

„Hiába telt el majd öt év, ugyanúgy hiányzik, mint az első nap. Hazugság, hogy az idő segít. Vele kelek és fekszem, nincs pillanat amikor ne gondolnék rá. Néha még üzenetet is küldök neki a telefonjára, mint amikor még élt. Az eszemmel pontosan tudom, hogy már nincs közöttünk, az anyai szívem azonban ezt képtelen elfogadni. Néha eljátszom a gondolattal, mi van, ha valaki fogva tartja és nem tud életjelet adni magáról” – tűnődött el Novozánszki Sándorné.

Fanni elbúcsúzott tőle

Az édesanya lánya 2017-es eltűnése óta többször is álmodott gyermekével, a legmegrázóbb az volt, amikor Fanni elbúcsúzott tőle. Ettől a képtől nem bír szabadulni, ha eszébe jut, azonnal sírni kezd.

Jó munkát végeztek a rendőrök

„Tisztázzunk valamit: szerintem a lányom gyilkosa egyértelműen a vádlott, B. László. A rendőrök jó munkát végeztek, a bizonyítékok önmagukért beszélnek.” – mondta Fanni édesanyja, majd hozzátette:

„Kitépte a szívem”

„Látnom kell ezt az embert. Nagyon örülnék, ha a bíróság elítélné, hiszen megölte a lányom, nekem pedig ezzel kitépte a szívemet. Persze akkor sem tudok mit tenni, ha nem kerül rács mögé, akkor valamiért ennek így kellett történnie. Bevallom, nagyon félek az egész procedúrától, a találkozástól. Biztos, hogy érzelmileg megterhelő, felkavaró lesz” – mondta Fanni édesanyja. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: VV Fanni