Közismert zenész ellen nyomoz a NAV: 100 milliónál is több bevételt hallgatott el az adóhatóság elől és 20 millió forintnyi hátrányt okozott a költségvetésnek.

Elhallgatta jövedelmét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói több eljárást folytattak le egy közismert zenésszel szemben. Az előadóművész ugyanis a zenei tevékenységével szerzett jövedelmét elhallgatta az adóhatóság elől – írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Százmilliós bevétel

„A sokak által ismert celebnek az egyik videómegosztó portálon közzétett klipjei után az elmúlt két évben több mint százmillió forint bevétele származott, amelyet elhallgatott az adóhatóság elől” – írták.

 

Költségvetési csalás

A NAV budapesti nyomozói költségvetési család miatt folytatnak eljárást, ugyanis a zenész SZJA-bevallási és fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget. Húszmillió forintnyi hátrányt okozott a költségvetésnek.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gyanúsítottként hallgatták ki

A nyomozók több bizonyítékot is lefoglaltak, vagyonelemek mellett. A meg nem nevezett celebzenészt gyanúsítottként hallgatták ki.

Doszpot Péter cégét is vizsgálták

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról néhány hete, hogy több mint 300 millió forintot zárolt a NAV Doszpot Péter vállalkozásának egyik számláján. A volt budapesti sztárnyomozó nem tagadta a hírt, ám állítja: nem követtek el jogsértést. A Blikk beszámolója szerint egy határozat alapján zárolta az adóhatóság a törökbálinti székhelyű cég számláját. A számlán több mint 300 millió forint volt, az inkaszót pedig azért kapták, mert egy költségvetési csalás gyanúja miatt indult ügyben felmerült a cég neve. 

Nem követtek el jogsértést

Ezt követően a büntető ügyben keletkezett kár miatti vagyonbiztosítás érdekében rendelték el a zár alá vételt. Doszpot Péter az ügy kapcsán egyértelműen állítja, nem követtek el jogsértés. Az egykori sztárzsaru szerint egy partnercégük került vizsgálat alá, akiknek több tucat másik cég is dolgozott, valamint számlázott.

Rutinszerű eljárás

A nyomozás során viszont rutinszerű eljárás, hogy a hatóság minden beérkezett számlát, illetve céget vizsgál, akik valamiféle kapcsolatban álltak a költségvetési csalás miatt indított bűnügyben érintett vállalkozással. Így fordulhat elő, hogy ezeknél a vállalkozásoknál is elrendelhetik a zár alá vételt.

Nincs titkolnivalójuk

„Nincs titkolnivalónk, nincs rejtegetni valónk, sajnos a gazdasági élet ilyen, ha valahol van valami gikszer, akkor előfordulhatnak ilyen kellemetlenségek. Nem kerültünk csődhelyzetbe, nem vesztette el a hitelét a vállalkozás, a vizsgálat végén feloldják a zárlatot. Addig sem költjük a pénzt, minden rosszban van valami jó. Ahogy a rendőri munkám során, a vállalkozásaimnál is a törvényesség, a tisztesség az első, ez eddig is így volt, ezután is így lesz.” – magyarázta a lapnak az ex zsaru.

Erről a cégről lehet szó

Doszpot Péter arról nem beszélt, melyik cége került bajba, továbbá ennek kapcsán a NAV sem adott ki több információt. A portál azonban úgy tudja, hogy a korábban az MSZP színeiben országgyűlési képviselőként is tevékenykedő Doszpot Péter egyik vagyonvédelmi-biztonsági cégéről lehet szó. A cég vélhetően bedolgozott egy másik, a biztonsági piacon dolgozó vállalkozásnak, akikről időközben kiderült, hogy zsebbe fizették az alkalmazottakat, így elkerülve az adók és egyéb járulékok kifizetését. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: archív