Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azt a 30 éves csobaji férfit, akik kést és villát dobott a feleségébe vacsora közben a kétéves gyermekük előtt.

A kocsmába ment

A férfi disznóölést tartott tavaly november végén a családi házukban, és alkoholt fogyasztott. A disznóvágás után kóstolót vitt az ismerőseinek, majd a kocsmában tovább italozott. A neje este felhívta, hogy most már inkább maradjon a kocsmában, és ne menjen részegen haza. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Leszidta az asszony

Amikor a férfi hazaért a presszóból, akkor ismét szóváltásba feleségével vacsorakor. Az asszony ugyanis sérelmezte az ittasságát, és felrótta nekik a párkapcsolati problémáikat. A férfi ezen felháborodott. Amikor a felesége elfordult tőle, hogy a kisgyerekükre figyeljen, akkor összefogta a csontozókést és a villát, a feje fölé emelte és azokat eldobva belevágta felesége bordái közé.

 

Életmentő műtéten esett át

Az asszony erős fájdalmat érzett és a rosszulléte miatt fel akarta hívni az édesanyját, de férfi ezt el akarta kerülni, és igyekezett kisebbíteni a sérülés súlyosságát. A felesége ekkor kiment az épületből, mentőt hívott, akik kórházba szállították. Az életveszélyes sérülést szenvedő nőn életmentő műtétet kellett végrehajtani.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hazudott a nyomozóknak

Az ügyész szerint a férfi először azt mondta a rendőröknek, hogy a felesége elcsúszott és beleesett a késbe és a villába is. Később viszont már elismerte a felelősségét, ás azt állította, hogy nem akarta megsebesíteni a nejét.

Börtönt kértek rá

A férfi vallomásában elmondta még, hogy már régóta megromlott a kapcsolatuk a feleségével. aki mindig felrója neki, hogy nem megfelelően járul hozzá a családi kasszához. Így volt ez az ominózus este is, amikor dühében súlyosan megsebesítette. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a letartóztatásban lévő férfire.

Tragédia Berhidán

2022 januárjában, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, egy 58 éves férfi és felesége disznóvágáson voltak. A 20 éve élettársi kapcsolatban élő pár italozó életmódot folytatott, a disznóvágáson is nagyon berúgtak. A nő magatehetetlen részeg volt, ezért unokája autóval vitte haza.

A járdán várta a nőt

A férfi biciklivel indult haza a disznóvágásról, korábban haza is ért, mint a párja. A ház bejárati ajtajához vezető járdán várta élettársát. Az asszony hozzátartozója és a társaságában lévő férfi bekísérték az udvarba a nőt, s miután a párja felügyeletére bízták, távoztak.

Kint hagyta a hidegben

Miközben az élettárs a házba kísérte volna az élettársát, az asszony elesett, a férfi pedig nem tudta felemelni. Ekkor arcon rúgta, majd a fagypont közeli, 1-3 C°-os hidegben a járdán fekve magára hagyta a nőt, ő maga pedig bement a házba és lefeküdt aludni.

Az udvaron találta meg a holttestet

Az asszony a súlyos ittassága miatt nem volt képes arra, hogy a lakásba bejusson, és kihűlés miatt meghalt. A férfi másnap reggel elhunyt élettársát az elesés és a bántalmazás helyén találta meg.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció