Idős házaspár halálos balesete a 81-es főúton, oszlopra tekeredett gyorshajtó Debrecenben, a ködben markolónak rohanó autó Kiskőrösnél; a héten már csúsztak az utak, a tartós köd miatt pedig a látási körülmények is romlottak.

Halálos balesetet szenvedett egy idős házaspár Bodajk térségében

Szerda délelőtt tragikus kimenetelű baleset történt a 81-es főúton, a sörédi és a csókakői elágazások között, Bodajk térségében, amikor egy Suzuki Ignis eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy út menti fának ütközött, majd kigyulladt. A deltahirek információi szerint a gépkocsi a tetejével csapódott a fának és a becsapódás után, a fának dőlve állt meg. Több autós azonnal megállt segíteni, köztük egy szabadnapos tűzoltó is.

Mindkét utast feszítővágóval kellett kiszabadítani

A kiemelt képünkön látható Suzukiban ketten ültek, egy bodajki házaspár. A roncsba mindketten beszorultak, őket a székesfehérvári, móri és csókakői tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett feszítővágóval, a tető hátrahajtásával szabadították ki. Sebestyén Mária, megyei rendőrségi szóvivő elmondta, a kocsit vezető 71 éves nő olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette, férjét a mentők kórházba szállították. Ezen az útszakaszon rendszeresek a balesetek, melyek általában szabálytalan előzésből adódnak, de ebben az esetben a hölgy sofőr kora miatt ez az opció kizárható, inkább egy pillanatnyi kihagyás, vagy megcsúszás lehetett a kiváltó ok.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Villanyoszlop tört derékba egy BMW-t Debrecenben

Egy fiatal férfi közlekedett személyautójával szerda este Debrecenben, a Böszörményi úton. A sofőr a hideg, nyirkos időben túl gyorsan hajtott, ezért a gépkocsi elkezdett sodródni, a férfi pedig elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és egy villanyoszlopnak csapódott. Hátsókerék-meghajtású autók esetében, nedves vagy csapadékos úton nagyobb a csúszásveszély, különösen egy jelentős sebességgel végrehajtott előzésnél, sávváltásnál vagy komolyabb gázadásnál, valószínűleg itt is ez okozta a problémát.

Az autót vezető fiatal férfi beszorult a roncsba, utasai ki tudtak szállni

A BMW vezetője a roncsba szorult, őt a debreceni hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. A mentőszolgálat ezután kórházba szállította a sofőrt. Rajta kívül még két utas volt az autóban, ők nem sérültek meg komolyabban és önerejükből ki is tudtak szállni a kifli alakúra hajlott gépkocsiból.

Édesanya és gyermekei sérültek egy gázolás során Kecelen

Csütörtök délelőtt egy babakocsit toló anyukát és két gyermekét ütötte el egy figyelmetlen sofőr Kecel belterületén. A Volkswagen kisbusz a város központja felé tartott. A sofőr későn észlelte a neki balról, a kijelölt gyalogátkelő-helyen érkező családot, ugyan vészfékezett és próbálta kikerülni a gyalogosokat, de ennek ellenére elütötte őket.  A kisbuszban egyedül utazó férfi a Halasinfo-nak elmondta, még soha nem volt balesete, mindig nagyon figyel, de most hibázott. Amikor meglátta a gyalogosokat, vészfékezett, de vizes, nyálkás úton az autó megcsúszott és nem tudta már irányítani sem.

A kisbaba megúszta a balesetet, a család többi tagja nem

Az anyuka, amikor látta, hogy csúszik feléjük az autó, a babakocsit átlökte az úton, így a benne lévő picinek nem esett baja. Az anyuka és a másik két kisgyermek vagy 8-10 m-re repültek el a zebrától. A helyszínre két mentőautó is érkezett. Az anyuka és a két kisgyerek megsérültek, őket kórházba szállították a mentők. Nedves úton a féktávolság is megnő, ezt sajnos kihagyta a számításból a mikrobusz vezetője – elképzelhető, hogy száraz útfelületen meg tudott volna állni időben.

Út szélén álló markolóba száguldott egy autós Kiskőrös és Kecel között

Kedden reggel Kiskőrösön, a köd leple alatt egy álló és a Cs3 információi szerint megfelelően kivilágított munkagépnek ütközött egy Volkswagen. A gépjármű a Segesvári utca külterületi szakaszán haladt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között az út szélén álló markológép hátuljának csapódott. A baleset miatt több órára le kellett zárni az útszakaszt.

Az autó sofőrje súlyos fejsérülést szenvedett

A személyautóban egyedül utazó férfi a fején sérült meg, őt a kiérkező mentők kórházba szállították, szerencsére utasa nem volt, ő valószínűleg komolyan sérült volna. A munkagépet vezető férfi sértetlenül megúszta az ütközést. A balesethez a kiskőrösi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a járműveket. Ez a baleset is jól példázza, hogy a hajnali és esti ködben érdemes óvatosabban, jobban odafigyelve vezetni. Bármikor előbukkanhat egy nem várt akadály, melyet nagyobb sebességnél már csak akkor vesz észre a vezető, amikor legfeljebb a fájdalmas és a még fájdalmasabb megoldások közötti választás marad számára…

Renault csapódott nagy sebességgel oszlopnak Óbudán

Súlyos baleset történt múlt vasárnap, az esti órákban a 3. kerületben, az Acquincumnál: egy nagy sebességgel haladó Renault megcsúszott és oszlopnak ütközött Budapesten a Szentendrei út és a Záhony utca kereszteződésénél. A tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki egy embert a kocsiból, majd a mentők a középkorú férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a 3. kerületi ittlakunk információi alapján több csontja is eltört, agyrázkódást kapott és légmell is kialakult nála. Az esti kijárási tilalom miatt szinte üres a város, a hét utolsó napján pláne; az üres főutak csábítóan hatnak, de a páralecsapódás valamint a ködszitálás láthatatlan és alattomos ellenfél.

Fotó: 11-es út Facebook-csoport

Megálló autósok mentették meg a sofőr életét

Az esettel kapcsolatban a Budapesti autósok oldalát megkereste a roncsba szorult sofőr testvére azzal, hogy háláját fejezze ki a balesetnél elsőként megállt civil autósoknak. A helyszínen ugyanis a hatóságok kiérkezéséig két hölgy, valamint egy úr segédkezett, utóbbi oltotta el poroltójával az autóból felcsapó lángokat. “Tegnap öcsém balesetet szenvedett a Szentendrei úton. A lámpaoszlopnak csapódott és a kocsi ki is gyulladt. Egy autós – aki nem látta a balesetet – eloltotta, a használt tűzoltó készüléket otthagyta. A tűzoltók félórás munkával szabadították ki az öcsémet, tehát az illető nagy valószínűséggel az életét mentette meg” – írta a testvér.

Videó: Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A rendőrség is figyelmeztet, a következő napokban még rosszabb idő várható

A télies időjárásra tekintettel az autóvezetőket fokozott óvatosságra és a szokásosnál körültekintőbb közlekedésre kéri a rendőrség. Mint fogalmaznak: csak akkor induljanak útnak, ha azon téli gumi van. Ködben, csapadékos időben kiemelten fontos a helyes világításhasználat. Rossz látási viszonyok között a nappali menetfény sok esetben kevés a jó látáshoz és a láthatósághoz. A ködlámpa nagy ködben, esőben, hóesésben hasznos, mert javítja a láthatóságot.

Csúszós úton kerülni kell az előzést

Csúszós úton a gépjárművezetőknek számolnia kell azzal, hogy mind a megállás, mind a kanyarodás komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás is nagyobb óvatosságot követel. Amennyiben az autó hátulja elkezd oldalra kitörni, finom ellenirányú kormánymozdulattal érdemes korrigálni. Téli úton kerülni kell az előzést, és elővigyázatosan, lassítva kell elvégezni a kikerülést. Csúszós útszakaszokhoz közelítve vegyünk vissza a tempóból. Ha baj van, és az autó megcsúszik, semmiképp sem a satufék a megoldás. Érdemesebb nagyobb követési távolságot tartani, hogy legyen időnk reagálni a kialakuló helyzetre, akár arra, hogy fékezve blokkol a kerék.

Kiemelt kép forrása: katasztrófavédelem