Tényleges életfogytiglant kért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség arra a minősített emberöléssel vádolt 49 éves férfire,  aki tavaly májusba agyonverte a 37 éves élettársát.

A férfi és a nő korábban házastársak voltak, három gyermekük született, majd elváltak. Tavaly februártól a börtönből szabadulását követően a nő újból együtt élt a férfival Kazincbarcika külterületén.

Mindketten italozó életmódot folytattak, emiatt rendszeresen összevesztek, és verekedtek egymással. A férfi féltékeny volt a nőre, mivel többször, napokon keresztül nem ment haza aludni, és más férfiakkal létesített szexuális kapcsolatot.

Az ominózus nap délelőttjén a nő több helyen is alkoholt fogyasztott, lerészegedett, az utcán elesett, amely során, fején és kezén zúzódásos, horzsolásos sérülések keletkeztek. A férfi és a nő többször is találkoztak, minden alkalommal vitatkozni kezdtek, de tettlegességre még nem került sor. Az egyik ilyen vitájuk során rendőri intézkedésre volt szükség, hogy szétválasszák őket.

A végzetes nap délutánján lakóhelyükön ismételten összevesztek, a férfi felelősségre vonta a nőt az ittassága miatt, illetőleg számon kérte, hogy hol volt három napig, mire a nő elismerte, hogy más férfinál volt. A férfi erre kézzel és seprűnyéllel többször megütötte az asszonyt, akinek a fején, hátán, végtagjain számos zúzódás és bevérzés keletkezett. Nemsokkal ezután a nő a helyszínen meghalt.

Az ügyészség életfogytiglant kért a férfira.

<

Kiemelt kép: illusztráció

<

<
<