Meghalt egy ember a Zala megyei Boncodföldén, egy kigyulladt faépületben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Fatároló gyulladt ki

Azt írták, a község Panoráma utcájában egy húsz négyzetméteres fatároló gyulladt ki szombaton kora délután.  Tizenkét zalaegerszegi hivatásos tűzoltó három járművel vonult ki a helyszínre, rövid időn belül eloltották a lángokat. A tűzeset idején az épületben egy ember tartózkodott, akin a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett már segíteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Vizsgálják a tűz okait

Az épületben több, festéshez használt alapanyag is volt. A tűz okait a katasztrófavédelem vizsgálja. A közleményben felhívták a figyelmet az éghető anyagokra vonatkozó tárolási szabályok betartására, és arra, hogy azok környezetében kerülni kell a nyílt láng használatát, valamint a dohányzást.

Borsodban is tűz volt, de ott gyújtogatás történt

Amint azt a Kékvillogó is megírta önbíráskodás kísérlete és rongálás miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség azzal a 23 éves perkupai férfi ellen, aki másfél évvel ezelőtt bosszúból felgyújtotta a nagyszülei házát.

Kapcsolódó:

Nagyszülei nevelték

Kiskorától kezdve nagyszülei nevelték a férfit a Borsod megyei Perkupán. Megígérték neki, hogy megkapja az egyik családi házukat abban az esetben, ha a lánytestvére javára lemond egy másik ingatlan tulajdonjogáról, valamint 2 és fél millió forintot fizet a másik testvérének.

Nagyszülei tartották el

A fiatalember több évig külföldön dolgozott, de nem állt munkába a hazaköltözése után, s a teljes megélhetését és szórakozásait is huzamos időn keresztül a nagyszülei finanszírozták.

Elegük lett unokájukból

Ők megelégelték az életvitelét és méltatlannak találták arra, hogy az ígért családi házat neki adják, így azt eladásra meghirdették és előszerződést kötöttek.

Megfenyegette nagyapját

A férfi ezen felháborodott, és 2021 októberében SMS-ben megfenyegette a nagyapját, hogy rommá veri és felgyújtja a házat, ha nem lehet az övé. 

Felgyújtotta a házat

Fenyegetőzését be is váltotta: két hét múlva egy éjjel elment az ingatlanhoz, ablakbetöréssel bement, és a magával vitt másfél liter benzint szétlocsolta, majd begyújtotta, a berendezési tárgyak is lángra kaptak.

700 ezres kár keletkezett

A nagyszülők a szomszédos házból észlelték a tüzet és kihívták a tűzoltóságot. A házban több mint 700 ezres kár keletkezett.

Megfenyegette a családtagjait

Az unoka a következő napon telefonon hívta a nagyapját, és ismét fenyegetőzött, hogy ha nem állnak el a szerződéstől, akkor porig égeti a házat. Az újabb telefonhívás során azt közölte, hogy magával is végezni fog, de előtte még elintézi, hogy senki ne élvezhesse a vagyont.

2,5 év börtönt kaphat

Önbíráskodás kísérlete és rongálás miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség a 23 éves férfi ellen. 2 év 6 hónap börtönt, és 3 év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen váddal egyező beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalás jogáról is. Hozzátette, a férfi beismerte a bűnösségét a nyomozati szakban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció