Hétfőn reggel egy soproni lakótelepi ház negyedik emeletéről lezuhant egy 16 éves fiú, A helyszínen élők szerint a fiatal a lakás erkélyén lett rosszul, nekiesett az üvegkorlátnak, ami eltört, és a fiú a mélybe esett. A mentők három percen belül a helyszínre értek, de már nem tudták megmenteni.

Tragédia Sopronban

Halálos baleset történt Sopronban, augusztus 11-én reggel egy fiatal, 16 éves fiú esett ki egy negyedik emeleti lakás erkélyéről, miután az üveglapokból álló, régi erkély kitört. A fiú rosszul lett az erkélyen, és nekicsapódott a több mint 40 éves üvegnek. A mentők hamar a helyszínre értek, de nem tudták megmenteni a fiú életét – írja a Blikk.

Kitört az erkély üvege

A környéken lakó Zita elmondta: „Szörnyű, szerencsétlen baleset, véletlenek sorozata.” Szerinte a fiú összeesett, nekivágódott az üvegnek, ami eltört, és a lendülettől kiesett. A fiú és édesanyja májusban költöztek a bérelt lakásba. A baleset után az anya élettársával elhagyta a lakást, felmondták a bérleményt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Egy másik nő is kiesett

„Nem ez volt az első ilyen erkélyes baleset, 4-5 éve egy nő támaszkodott neki a régi üvegnek, ami eltört alatta, szerencsére az csak egy első emeleti lakás volt, így kartöréssel megúszta” – mondta egy másik szomszéd.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Közel 50 éve építették a házat

A környéken sokan kicserélték már az üveget, de a fiú bérelt lakásában még az 1979-ben felszerelt korlát volt. Matyit jóravaló, udvarias, stramm fiúnak ismerték. Czagányi Zsuzsanna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrkapitányság szóvivője közölte, hogy a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

“Elfáradt” üveg

Az üveg szerkezetében az atomok rendezettsége nem teljesen kristályos, hanem amorf; ez azt jelenti, hogy a molekulák apránként, szinte észrevétlenül, elmozdulhatnak egymáshoz képest. Ha állandó terhelés éri, az üvegben belső feszültségek halmozódhatnak fel, amelyek mikroszkopikus repedésekké, majd rideg töréspontokká alakulnak.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: