Leugrott egy 14 éves fiú tegnap a nagyhalászi kormányablak épületének a tetejéről – tudta meg a 24.hu. Úgy tudják, hogy a fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már a helyszínen meghalt.

Az épület elé zuhant 

Laczják István, a város jegyzője megerősítette, hogy egy 14 éves fiú testét találták meg az épület előtt. Elmondása szerint nem ismerte a fiút, és a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a rendőrség 

Hrenkó Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos azt mondta, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja, és a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

 

Felgyújtotta magát a hivatalban

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, még 2022-ben gyúlékony anyaggal öntötte le magát egy férfi a veszprémi kormányhivatalban, majd felgyújtotta magát. A 74 éves férfinak az életét már nem tudták megmenteni. Szemtanúk szerint borzasztó volt látni, ahogyan halálra ég egy ember. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kutyái támadtak meg egy nőt

A kínhalált önként választó P. Lajos a közeli Vilonyán élt a nála jóval fiatalabb, negyvenes éveiben járó feleségével és a tinédzserkorú gyermekeikkel. Szinte minden nap sétáltatta imádott kutyáit, amik közül az egyik néhány hete rátámadt egy helybéli nőre. Az elkeseredett férfi végzetes tragédiába torkolló kálváriája ekkor kezdődhetett.

Másfél millióra büntették

„A történtek előtt néhány órával, hétfőn délelőtt még átjött hozzám és panaszkodva mutatta a papírját, hogy másfél millió forintra megbírságolták. A kutyája ugyanis a közelmúltban megharapott egy szomszéd utcában élő nőt, aki emiatt feljelentette. Mivel az állat nem volt bechippelve, és az oltásait sem találták rendben, megbüntették Lajost” – mondta az eset után az áldozat barátja.

A bírságot miatt ment a hivatalba

A férfi szerint Lajos bácsi nagyon ideges volt, de nem is utalt arra, hogy mire készül. Györkös László szerint Lajos bácsi a bírsággal kapcsolatban akart intézkedni a hivatalban. A 65 éves férfi nem érti, hogy a hivatal épületében miért nem takarták le egy pléddel Lajost, hogy elfojtsák a lángokat, vagy miért nem segítettek rajta egy poroltóval. Az idős áldozat egyébként korábban Németországban élt, miután hazatért, villanyszerelőként dolgozott. Az áldozatnak mindössze alig több mint 30 ezer forint volt a bevétele, így vélhetően nem is tudta volna kifizetni a bírságot.

Ha segítség kell!

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: nagyhalászi kormnyablak épülete – Forrás: Adobe AI felhasználásval készült