Összefogtak a bajainak, gyűjtést szerveztek Tilla Tamás temetésére. A gyászoló szülők hosszú évek alatt mindent megtettek fiuk megtalálása érdekében, és a reménytelen várakozás alatt sajnálatos módon súlyos egészségügyi és anyagi helyzetbe kerültek.
DNS vizsgálat
A DNS vizsgálat bebizonyította, hogy valóban a 24 évvel ezelőtt eltűnt Till Tamás holttestét találták meg néhány hónappal ezelőtt egy bajai tanyán. A kisfiú 2000-ben, a közeli vadasparkban indult el biciklivel, azóta sem szülei, sem a rendőrség semmit nem tudott róla. Idén nyáron derült ki, hogy egy fóliába csomagolt holttestet találtak egy tanyán. Az elsődleges vizsgálatok szerint a holttesten ugyanaz a ruha volt, amelyben a kisfiú élete utolsó útjára indult el otthonából.A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
24 évnyi remény
A szülők, Till Mátyás és Katalin 24 éven keresztül reménykedtek abban, hogy eltűnt gyermekük egy nap becsenget hozzájuk, és részletesen elmagyarázza, miért nem jelentkezett ennyi ideig. Már tudják, hogy ez sosem fog megtörténni. “Senkinek nem kívánom azt, amin mi keresztül mentünk. Naponta imádkozom, és próbálok erős maradni” – mondta a Borsnak a gyászoló édesanya, aki meghatódott, amikor megtudta, hogy egy helyi közalapítvány gyűjtést indított annak érdekében, hogy a kisfiút méltó módon eltemethessék.
Itt találták meg Till Tamás holttestét
Forrás: police.hu
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Koporsós temetést szeretnének
Az igazságügyi szakértők még nem végeztek a csontok vizsgálatával, ezért a szülőknek a hatóság még nem adta ki a földi maradványokat. A temetést csak ezután lehet megszervezni, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor. “Tamást rendes koporsóban kívánjuk majd nyugalomra helyezni. A búcsúztatón pedig úgy vesszük majd, mintha a gyermekünk most halt volna meg, 24 évig reménykedtünk, de már csak abban bízhatunk, hogy kiderül, miért ölték meg a fiunkat” – mondta a Borsnak Till Mátyás.
Férje ápolására szorul
Az édesanya túlélt egy agyvérzést, az orvosok nem sok esélyt adtak arra, hogy valaha is felépül. De ő kitartott és ugyan, ha nem is teljesen, de el tudja magát látni, részben férje ápolására szorul. Till Tamás édesapja az utóbbi időben többször hangsúlyozta, hogy ki kell tartania, mert a feleségek szüksége van rá.
Gyűjtést szervez a város
A szülők nehéz helyzetére való tekintettel Baja Városért és Egészségéért Közalapítvány gyűjtést szervez Till Tamás szüleinek megsegítésére, hogy méltóképpen búcsút vehessenek gyermeküktől, és a mindennapjaikban anyagi nehézségeiket enyhíteni tudják. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
A kiásott holttest
Forrás: police.hu
Itt tudsz segíteni
“Amennyiben bárki, akár egy szál virág árával is, de hozzá tud járulni a támogatáshoz, kérem szíveskedjen az alábbi számlaszámra utalni az összeget. Kérjük a közlemény rovatban szíveskedjenek feltüntetni a „Till család támogatása” megjegyzést. Mindenki segítő szándékú felajánlását előre is köszönjük! Baja Városért és Egészségéért Közalapítvány A Közalapítvány számlaszáma: 11732033-20010960” – írja közösségi oldalán Baja Város Önkormányzata.
Kiemelt kép: Till Tamás