Amint arról beszámoltunk, Rákosról, vasárnap reggel 9:16-kor Gödöllőre indult S80-as vonat Isaszegen elütött egy embert. A baleset a nyílt pályaszakaszon történt, a A tragédia áldozata egy 15 éves lány, aki szándékosan vetette magát a vonat elé. Zamira halála mélyen megrázta a lány barátait.
Összeveszett a barátaival
Összevesztek a párjával és vonat elé ugrott a 15 éves isaszegi lány. Zamira, akit mindenki csak Bogiként becézett, november 9-én vetett véget az életének. Isaszegen a nyílt pályán ugrott a vonat elé a fiatal lány. Barátai még most sem tudják feldolgozni, hogy a gyönyörű tinilány meghalt. Ráadásul kiderült: az Isaszegen elgázolt lány még egy hátborzongató dolgot tett a tragédia előtt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Élőzött az interneten
Megdöbbentő dolgot állít a 16 évesen elhunyt Bogi egyik közeli ismerőse. “Hátborzongató, hogy mit tett a lány a tragédia előtt. Én borzasztóan sajnálom őt, csodaszép lány volt. Úgy tudom, hogy a barátjával nagyon szerették egymást, de összevesztek, amit a lány nem tudott feldolgozni. Ezért döntött úgy, hogy a vonat elé veti magát. Ami számomra a legrémisztőbb volt, hogy a baleset előtt Bogi bejelentkezett élőben a TikTokon. Akkor mehetett a sínek irányába. Utána nem sokkal már meg is történt a baj” – mondta a Borsnak a lány egyik ismerőse.
Aktív volt a közösségi oldalon
A 15 éves lány korábban is aktív volt a közösségi oldalakon. Barátai több közös videót is megosztottak róla. A profilja pedig egyértelműen a barátja és az ő szerelmét mutatta be. Azonban az utolsó posztok között szerepel egy lehangoló hangvételű is, amiből az ismerősök szerint már lehetett sejteni, hogy nagy baj van a lánnyal.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szomorú gondolatokat írt
“Majdnem leszúrtak. Boldog kapcsolatban vagyok. Lelki traumát okozott nekem az osztálykirándulás. Szerintem skizofréniában szenvedek. Nincsenek barátaim” – írta a lány a fotókhoz. Barátai és szerettei gyászolják a lányt, mint írta az egyikük: “Te vagy a legszebb csillag a mennyországban, szörnyen hiányzol!”
Tragédia Ajkánál
Idén februárban elgázolt egy embert az Ajka és Devecser közötti vasúti szakaszon a Göcsej InterCity. Azóta kiderült, hogy az áldozat egy húsz év körüli lány. Az áldozat a Veszprém vármegyei középiskola diákja volt. A gimnazista szándékosan vetett végett az életének.
Tragédia Tatabányán
Pár nappal később, február 13-án, a győri fővonalon, Szárliget és Tatabánya között, szintén egy fiatal lány lépett a vonat elé. A fiatal önszántából vetett véget az életének.
Meghalt egy hetedikes lány
Január közepén egy tatabányai általános iskolás diáklány vetett véget az életének. A fiatal nemrég váltott iskolát, de az igazgató és a diáktársai szerint is jól beilleszkedett, barátokat is talált. Mégis úgy döntött, hogy a vonat elé veti magát, nem messze a tatabányai vasútállomástól. A lány egyik barátnőjének az apja nyilatkozott a Tényeknek. Ő úgy tudja, hogy semmilyen előjele nem volt a tragédiának.
Megálmodta a halálát
A kislány barátaival gyakran járt a vasúti sínek mentén a közeli plázához. Előtte is itt volt a legjobb barátnőjével, aki semmit sem vett észre a kislány viselkedésén. A kislány annyit mondott a barátnőjének, megálmodta a halálát. De ekkor még senki nem gondolt semmi rosszra. A tragédia után volt, aki megkérdőjelezte, hogy egyáltalán öngyilkosság történt, mivel az érintett szakasz, ahol a tragédia történt balesetveszélyes.
Van segítség!
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció

