Egy 70 éves mozdonyvezető ugrott a vonat elé csütörtök délután Budapesten. A férfi szánt szándékkal akarhatott meghalni, mert megbújva várta a közeledő Intercityt, majd azonnal a szerelvény elé vetette magát. A vasúti balesettel szinte egyidőben egy fiatal férfi kutyája esett a Duna medrébe, szintén Budapesten, őt a tűzoltók mentették ki.

Tragédia Ferencvárosban

Csütörtök délután a ferencvárosi pályaudvarra siettek a szirénázó járművek, ahol egy idős férfi szánt szándékkal a pályaudvaron áthaladó, Szombathelyre tartó Savaria Intercity elé lépett – írja a BudaPestkörnyeke.hu.

Vonat elé lépett

A szerelvény a 3. vágányra haladt be, az idős férfi pedig az első fedett utasváróban rejtőzött, várva a vonatot. Ahogy az Intercity beért a peronhoz, a férfi előbújt a váróból és a vonat elé lépett, a mozdonyvezető hiába vészfékezett, illetve dudált rá. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

 

Az áldozat a sínek közt

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Mozdonyvezető az áldozat

A 70 év körüli férfi azonnal szörnyethalt, teste több részre szakadt. Nem megerősített információink szerint éppen egy mozdonyvezető dobta el magától az életét.  A szerelvény fedélzetén tartózkodó utasok szerencsére nem sérültek meg, őket leszállították, majd a következő S36-os vonattal utazhattak Budapest-Kelenföldig, onnét pedig a 16:29-kor Ljubljana felé továbbinduló Dráva IC-vel (IC 310) utazhattak tovább Szombathely felé.

A baleset után a temetkezési autó is megérkezett a helyszínre

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK

Dunába esett a kutya

Ugyancsak csütörtök délután egy fiatal férfi kutyája esett a Duna mederpartjára a Boráros térnél. Gazdája azonnal próbálta menteni az állatot, de nem fért hozzá.

A férfi is a vízbe esett? 

Tizenegy Állatvédő Egyesület számolt be róla a Facebook-oldalán, hogy egy fiatal, rolleres férfi esett a Dunába a Boráros térnél csütörtökön. Azóta kiderült, az állat nem a vízbe esett.

Kutyáját akarta menteni

Fülöp Gergely alezredes, a BRFK kommunikációs osztályának vezetője a Blikknek elmondta, csak a kutya esett be a mederpartra, a gazdája nem, ő direkt ment az állat után, hogy kimentse. 

Kimentették a kutyát 

A vízbe se állat, se ember nem esett be, de a kutya olyan helyen volt, hogy a gazda nem fért hozzá. Tűzoltókat hívott, ők sem fértek a rémült állathoz, így hívták a Dunai vízirendészet járőreit. A vizirendőrök vittek be hajóval a partszakaszra a tűzoltókat, akik így a rémült állatot kisebb hajsza után a gazdájához terelték.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Van segítség

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/GK