Szörnyű baleset történt hétfő délután Budapesten, a 7. kerületi Rumbach Sebestyén utcában. Egy idős nő lecsúszott lakása 6. emeleti erkélyéről, a mentők már nem tudták újraéleszteni. Siófokon két évvel ezelőtt egy 46 éves nő zuhant a földre ablakpucolás közben, az ő életét sem tudták megmenteni.
Nem találta a kulcsot
Az áldozat, Magda azzal csengetett be este 6 körül a szomszédhoz, hogy nem találja a lakáskulcsát, ezért engedje meg neki, hogy átmászhasson az erkélyén át a saját lakásába. Mindezt a hatodik emeleten. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Öt emeletet zuhant
Ám amikor átmászott, megcsúszhatott és lezuhant. A kapu fölött lévő előtetőre esett, az első emeletre. Ekkor még élt és a lakók abban reménykedtek, hogy talán megúszhatja az öt emeletnyi zuhanást – írja a Metropol.
Nem tudták újraéleszteni
A szomszédok azonnal hívták a mentőket, akik mindent megtettek, hogy újraélesszék. Ez azonban sajnos nem sikerült, az asszony meghalt. A lakók azt mondták: Magda, bár már nem volt fiatal, sosem betegeskedett, jó erőben volt. El sem tudják képzelni, hogyan történhetett a baleset, amit a szemközti irodaházban dolgozók is láttak, akik épp az épület előtt dohányoztak.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ablakpucolás közben esett ki
2022-ben hasonló tragédia történt Siófokon. Akkor egy 46 éves nő esett ki a 3. emeleti lakásából. A kétgyermekes édesanya éppen ablakot pucolt, amikor megtörtént a szörnyű tragédia.
Viktória 9 métert zuhant
„Negyed 12 múlt, amikor egy hatalmas csattanásra lettem figyelmes ebéd után. Amikor kinéztem a konyhaablakon, láttam, hogy a hölgy arccal lefelé, hason feküdt a betonon és nem mozdult. Először még kettőt jajgatott, aztán elhallgatott. Sosem felejtem el azt a pillanatot, a torkomban dobogott a szívem. Azonnal hívtam a 112-es segélyhívót és elkezdtem kiabálni a szomszédoknak” – mondta a tragédia után az egyik szomszéd.
Még kommunikáltak vele a mentősök
Először a rendőrök értek a helyszínre, aztán a mentősök is megjöttek. Ekkor a 46 éves nő még életben volt, amikor odaértek hozzá, még kommunikálni is tudtak vele, a szemét is kinyitotta. Ekkor indult meg a hosszas küzdelem a nő életéért.
Mentőhelikopter is érkezett
A közeli parkban még egy mentőhelikopter is leszállt, de Viktória életét sajnos nem tudták megmenteni. A helyszínelők sokáig dolgoztak, a nő holttestét pedig végül délután három után vitték el. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció