A gyermekeiket is bevetették a tolvajok, biztosra akartak menni. Százezer forintnyi áruval slisszolt ki a solti Lidl-ből egy négyfős társaság. A Lidl videóján látszik, hogy a banda jól szervezett, pontosan tudták mit akarnak, csak hülyék voltak, nem gondoltak bele, hogy a Lidl minden négyzetméterét kamerákkal figyelik, úgyhogy most sok év börtönre számíthatnak. Megérte? A balhéről készült videót a cikkünk alján éred el.

Telepakolt bevásárlókocsi

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban kiadott közleményében azt közölte, hogy a banda január 26-án este negyed nyolc körül tolta ki a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón keresztül a parkolóba, de a Lidl alkalmazottai kiszúrták őket.

Elmenekültek

A banda tagjai azt gondolták rendben van az ingyen cucc és ha elkapták őket, majd elsétálnak és ezzel minden megoldódott. A lenyúlt termékeket végül hátrahagyták ők pedig elmenekültek a helyszínről. A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett. 

 

Hülye tolvajok

Egészen meglepő, hogy a tolvajok, bár jól szervezettnek tűntek annyira hülyék voltak, hogy nem gondoltak bele abba, hogy az áruház minden négyzetméterét kamerákkal figyelik, ezért a tolvajokat nem csak könnyen elkapják, de egyértelmű bizonyítékot is át tudnak adni a rendőröknek a lopásról.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Három év börtön

Ha elítélik a Lidl-t fosztogató tolvaj bandát, akár 3 évet is kaphat a bandavezér, a résztvevők sem ússzák meg könnyen, a kiskorú gyermekek pedig nevelőszelükhöz kerülhetnek. Tényleg megérte ez egy kosárnyi lopott cuccért?

Keresik őket

A rendőrök azt kérik, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.

Itt a videó az elkövetőkről

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból